Az autópálya megvalósult, a többi csak részben

2021-10-03 | Budaörs
"Egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost akartak a nyilasok felépíteni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben. Hungáriát (Budaörsöt) egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával akarták összekötni Budapesttel." Természetesen nem a Szálasi-pártközpont terve imponál e történetben, hanem a közlekedési megoldások...

Egy hír a múltból, amelyet napjainkban több portál is közzétett és Budaörs a főszereplő:

„Érdekes eszme-, építészet-, politika-, nemzet- és kultúrtörténeti tárgyi relikviát talált 1988-ban Rozsnyói Ágnes történész a müncheni székhelyű Bajor Tartományi Levéltárban. A 27 darab lapból álló, írógéppel írt magyar nyelvű füzetecskéből ugyanis az derült ki, hogy a nyilasok Szálasi-vár néven egy hatalmas méretű, hungarista birodalmi központot kívántak felépíteni a Budaörs feletti Csíki-hegyek között.

A nyomdai kiadást meg nem ért könyvecske szerzője bár ismeretlen, de több mint valószínű, hogy az Andrássy út 60. szám alatti Hűség Házának is hívott pártközpontban írták le a nemzetvezető tudtával és engedélyével. A papírköteg egyébként még a nyilas kormányszervek nyugatra menekülése közben került Németországba, majd onnan az amerikaiak kezébe, akik csak az 1960-as évek végén szolgáltatták vissza annak egy részét Magyarországnak.

A dokumentumhoz nem mellékeltek sem tervrajzot, sem látványképet, ám a leendő hungarista város sziluettjét viszonylag jól körbeírta a szerzője. Eszerint a Budaörs felett hosszan elterülő, délnyugat-északkeleti irányú, nyújtott patkóra emlékeztető Csíki-hegyek által körbefont Felsőszállás és Alsószállás völgyek lettek volna a nyilasváros „egybenyitott” központjai.

Ezt a körülbelül 100 hektáros területet, amely lényegében nem más, mint maga a Csíki-dűlő, úgy gyalultatta volna le vízszintesre a militarista szellemiségű település megálmodozója, hogy az akár egymillió embert is be tudjon fogadni.

A katonai-, vallási- és pártrendezvényeket is lebonyolító hatalmas méretű placcot északon, a 343 méter magas Farkas-, a 364 méteres Szekrényes-, a 322 méteres Szállás-, a 308 méteres Ló-, a 314 méternyi Csík- és a 283 méter magas Huszonnégyökrös-hegy zárta volna le, addig a patkó alsó szárát, a déli térfalat a 249 méteres Törökugrató, a 262 méter magas Út- és a 315 méteres Odvas-hegyek alkották. A terv megálmodója a Hungáriára keresztelt felvonulási tér alatt egyébként nemcsak több tucatnyi kéreggarázst, hanem egy személy- és teherszállításra is alkalmas nagyobb méretű földalatti pályaudvart is a szemei elé vizionált.” (index.hu)

A fent említett terület azóta fokozatosan beépül, bár nem kolosszusokkal, hanem – egyelőre – családi házakkal. Az autópálya megvan, de sem könnyen elérhető vasút, sem alagút nem vezet a fővárosba. Nyögjük az egyre nagyobb forgalmat, a dugókat és gyerekeink az ezzel járó légszennyezést is.

Miért nem sikerült eddig senkinek megvalósítható megoldást találni a közlekedési problémákra?

SzK

Megosztás