Már azért is szerettünk volna részt venni a nővéremmel a mányi zarándoklaton, mert a dédapánk, – Pollauer Károly onnan származik. Tőle maradt fent a mondás: -Fiú, te tudjad, mi onnan jöttünk, ahonnan a Duna.
Amikor a buszunk közelített a község felé, néztem a szelíd dombokat, lankákat és arra gondoltam, hogy ezeket a dédapa is így láthatta.
Erre a nagyszabású találkozóra sok helyről érkeztek. Buszunk útba ejtette a budakeszieket, de jöttek díszes táblájukkal a Nógrád megyei Berkenyéről, zászlójukkal a közeli Szárról , szebbnél szebb „Tracht”-ban, azaz sváb népviseletben.De még a határon túliak is eljöttek erre az alkalomra – többek között Stuttgart környékéről. A barátságos, magyarul jól beszélő idős úr elmondta, hogy ő Temesváron született.
10 órakor elkezdődött a német mise, melyet Bernhard Kollmann osztrák atya celebrált. Közreműködött az Etyeki Németek Egyesületének Rosmarin kórusa, harmonikán kísért a budaörsi Roth Antal.A csodálatos német egyházi énekek betöltötték szívünket-lelkünket.
(Lehet, hogy itt ministránskodott több mint 100 évvel ezelőtt a dédapám?)
Amikor kiléptünk a templomból megláttam régi, kedves ismerősünket,Éhmann Katust, aki már várt ránk. Örömkönnyeket hullatva borultunk egymás nyakába, hiszen több mint 50 éve nem láttuk egymást.
A mise után szeretettel vártak agapéra a templom melletti Leimen-házban.
Mány központjában az 1990-es évek óta áll a nemzetiségi közösségi ház, ennek második traktusa látványos módon épült fel 2020-ban.Az udvaron egy valódi májusfa állt. A régi épületben, a múltidéző, helytörténeti emlékekkel teli rusztikus kisházban régi lakberendezés szól az elődök életéről.
Leimen Németországban, Baden-Württemberg tartományban található kisváros, ide telepítették ki 1948-ban Mányról az elűzött svábokat.
A vendégeket Fuchs János a Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte. Ismertette a nehéz kezdetet, beszélt a helyi svábok küzdelmes életében nagy szerepet játszó mély hitről és a töretlen szorgalomról. A legnagyobb szükségben is a hit és a szorgalom segítette őket át a nehézségeken. Maradjon ez a jövőben is így. – zárta gondolatait az elnök úr.
Az asztalokon sós és édes süteményekből lehetett falatozni, ásványvízzel és üdítőkkel olthattuk a szomjunkat. A büfé-asztalnál kávét és jófajta borokat kínáltak. Elkezdődött a barátságos beszélgetés, ismerkedés. Ismerőseim elővették a régi-régi fényképeket, amelyeket oly szívesen nézegettünk.
Mindeközben kötényes asszonyok sürögnek-forognak a vendégek körül és önzetlenül segítettek a vendégek ellátásában. Jó példája volt az összefogásnak. A szép vendégséget Nagy Katalinnak és szintén Katalin nevű csupa-mosoly lányának – ő gondoskodott a kávéról és a borról- köszönhetjük, akik a Leimen házat vezetik.
Aztán egymás után énekelték a jó hangú kórustagok a német népdalokat, amibe csakhamar a budaörsiek is bekapcsolódtak. Rövidesen magyar énekek is sorra kerültek. A dalosokat a budakeszi Nagy Attila kísérte harmonikáján, kitűnő hangulatot teremtve. Ő rendszeresen kíséri a helyi Frauenchort.
Bevallom, hogy amikor eljött az indulás ideje, nehéz volt búcsút venni kedves vendéglátóinktól, régi és új ismerőseinktől…
Köszönjük ezt a felejthetetlen találkozót a szervezőknek.
A zarándoklatot a Pest és Nógrád Megyei Német Iskolaegylet, valamint a Pest Megyei Német Önkormányzat támogatta.
s.k.
