Pilisvörösváron született, 1936-ban. Mozgalmas élet jutott a családnak. Édesapja erdész volt, később malombérlő lett Inotán. Ezért először Jáger (erdész), majd Molnár Magdinak nevezték, édesapja szakmája után. Aztán visszaköltöztek Biatorbágyra, az ősi családi házba. Magdi a 8 osztályt Bián végezte, majd 2 évet a fővárosi Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban. Olvasta, hogy védőnőképző indul Szegeden. 600 jelentkező közül 120-at vettek fel, köztük a 16 éves Magdit. Nagyon jó képzést kaptak a lányok, még műtős gyakorlatra is jártak.
Magdi szüleivel és testvéreivel
Nyári gyakorlatra a budaörsi bölcsődében helyezkedett el, abban az épületben, amiben most a Régészeti Múzeum található. A bölcsődevezető, Szivessy Margit (Szivi néni) nagyon örült, mert így ki tudta adni a nyári szabadságot a munkatársnőknek. Akkoriban az intézmény hetes bölcsődeként működött, ami azt jelentette, hogy a rászoruló szülők hétfőn reggel beadták a gyermeküket és hétvégén hazavitték. Nem volt annyi ágy, ahány gyerek, ezért néhánynak egy nagyméretű járókában ágyaztak meg. Előfordult, hogy Magdi befeküdt közéjük, úgy altatta őket. Néha ő is elaludt velük együtt. Amikor belépett Szivi néni a terembe, az egyik kisfiú figyelmeztette: -Pszt! Alszik! –és Magdira mutatott.
-Családias hangulatú, jó közösség volt a bölcsődében. –emlékezett Magdi. – Helyben főztek, a szakácsnő értette a dolgát, az előkészületekbe mindenki besegített. Tízóraira mindig gyümölcsöt kaptak a gyerekek. A legkisebbeket cukros-kakaós tápszerrel etettük. A berendezés a mostaniakhoz képest nagyon szerény volt, de tisztaság uralkodott. A szülőkkel jó kapcsolatot alakítottam ki. A hétvégén mindig 1-2 gyerekkel mentem haza. Aztán történt egy kínos eset. Kezdtek eltűnni a kis szandálok, cipők. Hiába kerestük, nem kerültek elő. Szégyelltem magamat emiatt, még a szülők vigasztaltak. Egyszer megláttam, hogy Gyarmati Pistike egy ügyes mozdulattal a homokozó szélére tett cipőt a kőkerítésen átdobja a szomszédba. Meglett a tettes és a kis lábbelik is.
Szivi néni Heiler Mihályné és gyermekei
Magdi elvégezte a képzőt, dolgozott fogyatékosokat ápoló intézetben, később orvos asszisztensként. Férje hasonló területen intézményvezető volt. Három gyermekük született. 1957-ben történt, hogy a férje egy konferencián vett részt, nem volt otthon. Éjjel felzörgették Magdit, a férjét keresték, de nem mondták meg, hogy miért. Kikérdezték, durván beszéltek vele. Bementek az ápoltak hálótermeibe is, mindenkit megrémítettek. Magdi reggelre megőszült…..Vegyük figyelembe, hogy ez a diktatórikus időben történt, amikor ok nélkül internáltak, bebörtönöztek, eltűntettek , meggyilkoltak vétleneket. Másnap hazajött a férje, kiderült, hogy egy ártatlan ügyről volt szó, valamelyik intézetből elkóborolt egy fogyatékos fiú.
-Gyermekeink felnőttek, örülünk az unokáknak, dédunokáknak. 83 éves vagyok, de még most is gyűjtök ruhákat, könyveket, játékokat a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi gyerekeknek. Sokszor eszembe jutnak a budaörsi szép emlékek. Nézegetem a régi fényképeket. Mi lehet Heiler Mihályné Anikóval, Czihát Lacikával, Pados Robival? Talán néha ők is emlékeznek rám.
s.k.
