Emlékezzünk!

2021-10-06 | Budaörs
Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc leverése után az 1848-1849-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki.

Az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849 október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív vagy kilépett császári és királyi tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. és kir. ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatokat viseltek. 1849 október 6-án végezték ki az  aradi tizenhárom vértanút: . Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Gáspár András, Knezic Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyányi Lajost.

Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak annak helyére a gyászolók.

Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa ágaira ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét. 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket 1881-ben állították fel. Már a kivégzés napján kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyűjtése is. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet hatására emlékeztető kiadványok születtek, amelyek terjesztésénél még az üzleti szempontok is megjelentek. Sokszorosított formában számtalan kő- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekből még ma is forgalomban van jó néhány.

Thorma János „Az aradi vértanúk” című festményét a nép előbb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint a műértő közönség eredetiben, hiszen politikai okokból először csak 1905-ben állították ki a művet.

1890. október 6-ától a pesti közönség a Vigadó első emeleti termében felállított Edison-féle fonográf hengerről hallhatta Kossuth Lajos megemlékező szónoklatát az aradi hősökről:

“A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelhetni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a\’ hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztül; engem, ki nem borulhatok le a magyar Golgotha porába, engem October 6ka térdeimre borulva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, \’s a\’ magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; \’s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

Emlékezzünk és hajtsunk fejet hajdan volt de a mai napig közöttünk élő hőseinkre.

Források felhasználásával Major Edit

Megosztás