Évszázadok kínai találmányai

2020-04-26 | Budaörs
Miközben a világ számtalan országa küzd a Wuhanból eredeztethető koronavírus járvánnyal, elvitathatatlan tény, hogy a kínaiak számtalan hasznos dolgot találtak fel az évszázadok folyamán, amelyek hozzájárultak az emberiség ismereteinek kiszélesítéséhez.

Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem, fogaskerék, stb.) már az ókorban vagy a kora-középkorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a19.századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, és az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.

Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,4 milliárd lakossal). Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.

Vegyük hát sorba mi mindent találtak fel a kínaiak?

Európában a német Gutenberget tartja a köztudat a nyomdászat feltalálójának. Pontosabban Gutenberg volt az, aki 1450 körül feltalálta a betűöntést, az összerakható és szétszedhető betűkkel dolgozó könyvnyomtatást Európában. Valóban ő találta fel, vagy az ötletet meríthette a már jóval korábban létező kínai találmányból is?

Nos, e tekintetben megoszlanak a vélemények. Nem vitás, hogy a 12-14. században Európa az arab világon keresztül élénk kapcsolatban állt Kínával Az iránytű a „négy nagy kínai találmány” egyike, a papír, a selyem és a porcelán mellett. A feljegyzések szerint a kínaiak már az i.e. 3. században, a Hadakozó Fejedelemségek idején rájöttek arra, hogy a föld mágneses ereje roppant egyszerűen felhasználható az irány meghatározásához. Erre égető szükségük volt, de nem elsősorban a közlekedés miatt. A hagyomány szerint az uralkodónak mindig arccal délnek fordulva kellett ülnie trónusán és kormányoznia birodalmát.

Az, hogy pontosan hol és mikor találták fel a papírt, a múlt ködébe vész, csak néhány nevet ismerünk a kezdeti időkből. Caj-Lun volt az, aki a hagyomány szerint közbenjárt Ho-ti császárnál annak érdekében, hogy a Kínai birodalomban államilag is serkentsék a papírgyártást. Ez időszámításunk szerint 105-ben történt. Mielőtt feltalálták a papírt, az emberek más anyagokra írták szövegeiket: kő- és agyagtáblára, viasztáblára, papiruszra vagy pergamenre. Bár ezekre is lehetett írni, vagy az előállításuk volt hosszadalmasabb, vagy kezelésük volt nehézkesebb, tárolásuk pedig nagyobb helyet vagy gondosságot igényelt. A pergamen állatok bőréből készített, tartós, hártyaszerű anyag. A papír megjelenése előtt erre írtak Európában.

Régen papírmerítéssel gyártották a papírt a következő módon: egy üstbe növényi anyagokat tettek, és összefőzték némi selyemmel vagy kötéldarabokkal egészen addig, míg híg rostos pépet nem kaptak. Ezután a rostoldatot egy szitára öntötték, a vizet lecsöpögtették, és az így kapott rostokat leválasztották a szitáról. Európába a mórok közvetítésével jutott el a papír, az első európai papírmalmokat pedig 1100 tájékán alapították, az Ibériai-félszigeten. Olaszországot egy-másfél évszázad késéssel hódította meg a papír, Luccában Genovában és Fabrianóban működtek jelentős papírkészítő műhelyek. Hazánkban csak jóval ezután tudott a papírkészítői szakma meghonosodni: az első magyarországi papírmalmot az 1520-as években alapították, Lőcsén.

A porcelánt Kína Honan tartományában találták föl a Tang dinasztia (618–907) idején, majd igazán népszerűvé a 14. századtól a Császári Porcelánkészítő Manufaktúra tette. A kínai udvar számára készített pikkelyszerű, narancshéj-hatást nyújtó mázas darabok a 15. században jelentek meg. Az első kínai porcelántárgyakat a középkori keresztes lovagok hozták el Európába, ahol azokat szépségük és különlegességük hamarosan rendkívül népszerűvé tette. Az igazi kínai porcelán mindmáig luxuscikk A porcelán legfőbb alapanyaga a kaolin melynek legtöbb tulajdonságát köszönheti. A kaolin önmagában csak igen magas hőmérsékleten égethető tömörré, ezért olvasztó hatású anyagokat, földpátokat, meszet adagolhatnak a porcelánmasszákhoz, csökkentve azok tömörödési hőmérsékletét. Az így kapott massza viszont még nem eléggé plasztikus, nem eléggé formázható, a hozzáadott olvasztó hatású anyagok csökkentik a kaolin amúgy sem kiugró plasztikusságát. A harmadik fő komponens a finomra őrölt kvarc mely a porcelánok áttetszőségéért felelős, szintén csökkenti a massza alakíthatóságát, azonban növeli mázazhatóságát.

Az iránytűt az ókori Kínában időszámításunk kezdete előtt 1000 évvel alkalmazták az akkori szárazföldi utazók. A kocsikon vízzel telt edényben elhelyezett úszó falapra felerősített „delejes” lemezecske mutatta a déli irányt.

Ezt a készüléket vették át az arabok, majd közvetítésükkel a 13.században  az európaiak. Ez idő tájt az iránytű egy, korong alakú, vízzel telt edényben úszó szalmatutaj volt: a mágneses fémszálakat a szalmaszálak közé szőtték. Az első, forradalmi műszaki átalakítást valószínűleg egy, a Nápolyhoz közeli Amalfiból származó hajós végezte el: a mágneses tulajdonságú lemezt függőleges tengelyre helyezte és dobozba foglalta. A lemez (később: tű) a tengely körül szabadon foroghatott. Az iránytűt a hajó középvonalában rögzítette, és a szerkezet házán vonással jelölte a hajó középvonalát, hogy látható legyen, merre és mennyire tér el az a tű irányától. Ezzel megalkotta a mai tájoló ősét, de az hullámos vízen, amikor a hajó dülöngélt, messze nem tökéletesen működött.

Ezt a problémát csak a 16.században Oldotta meg Gerolamo Cardano olasz fizikus, aki olyan felfüggesztést talált fel, amivel az iránytű dülöngélő és bukdácsoló hajón is megtarthatta függőleges helyzetét.

Később olyan kiegészítőket szereltek fel a dobozra, amelyek megkönnyítették a tárgyak „irányba vételét”, és ezzel kialakult a tájoló.

A selyem a köznyelvben általában a hernyóselymet, a selyemlepke hernyójának mirigyváladékát jelenti, amely fontos textilipari nyersanyag. Tágabb értelemben azonban a selyem minden olyan rovar mirigyváladékát jelenti, amely bizonyos hasonlóságot mutat a hernyóselyemmel. Ilyen például a vadselyem vagy a pókselyem.  Selyemnek csak azt a szövetet nevezik, amelyet a selyemhernyó gubójából nyernek.

A selyem feldolgozása az ókori Kínából ered, ahol évezredeken át őrizték a titkát. A kínai selyemárut az Ázsián átvezető selyem utakon szállították a kereskedők Európába ahol igen nagy becsben tartották. Csak 552-ben sikerült két Kínában járt szerzetesnek Európába csempésznie selyemhernyó-petéket, ezzel itt is megalapozták a selyemhernyó-tenyésztést, ami aztán számos országban elterjedt

A kínaiak már az 1. században tisztában voltak a puskapor (fekete lőpor) robbanó hatásával. A puskapor kálium-nitrát (salétrom), faszén és kén keveréke. Amikor meggyújtják, elegendő erővel robban fel ahhoz, hogy egy hordóból vagy csőből lövedéket lehessen kilőni vele Úgy tűnik, eleinte az i.sz, 800 –as évektől csupán a vallási ceremóniákon használták tűzijátékként, de a 10. században már a hadszíntereken is alkalmazták, amikor bambuszcsövekből tüzes nyilakat lőttek ki vele. A döbbenetesen hatékony új technológia a 13. század elején jutott el Kínából Ázsia más népeihez, így megismerték a mongolok, a türk eredetű muszlim etnikumok, törökök és arabok is

A kínai asztrológia a kínai kultúrában gyökeredző sok ezer éves ezoterikus hagyomány és tan, mely a világ alapelemeinek viselkedését, a természet rendjét, körforgását magyarázza.

A kínai asztrológia Nyugaton elsősorban a 12 állatjegyről ismert, de ezek a horoszkópnak csak egyetlen, első közelítését jelentik. A kínai naptár ugyanis a holdfázisokra épül: a holdévben 12, nagyjából 29 és fél napos hónap van. A kerekítés kedvéért hasonlóan a nyugati naptárhoz, 6 darab 29 napos kis hónap, és 6 darab 30 napos  tagolódik. Körülbelül 3 évenként pedig megtoldják egy kiegészítő hónappal, de ezek nem szabályosan követik egymást. A kínai holdév általában később kezdődik, mint a nyugati napév.

Hogy Kína sokáig a bolygó legfejlettebb civilizációinak egyike, és  az újkor közepéig a világ legnagyobb gazdasága volt, ma már elég közkeletű.
A birodalom rengeteg innováció bölcsője, sokuk hatalmas lökést adott a tudomány fejlődésének. A nagy négyes – papír, nyomtatás, iránytű és puskapor – mellett számos, esetenként korántsem annyira világrengető, de érdekes újítás is Kínából ered.

Papírpénz

Bár az alapanyagot már lényegesen hamarabb kigondolták, a fizetőeszközként való térnyerésig egészen a Tang-korig várni kellett. A 7. századtól kisebb-nagyobb kísérletek történtek, de teljes körű bevezetésre csak az 1200-as évekre került sor.
A meglepő lépést több dolog is indokolta. Kereskedők kifogásolták, hogy nagy összegű tranzakciók esetén igencsak nehéz bronzérmék garmadáját kellett cipelniük, de lökést végül a rendelkezésre álló bronz hiánya adta meg.

Fogtömés

Szintén a Tang-Kínában alkalmaztak először fogtömést. A fennmaradt leírások alapján ónból és ezüstből álló ötvözettel szüntették meg a lukat. Később, már a Ming-korban ehhez még higanyt is adtak, így egészen biztosan kivételes élményben lehetett részük a kezelést megengedni képes pácienseknek.

Kézigránát

Természetesen nem kis kínai Rambókat kell elképzelni, de a robbanni képes modern kézigránátok egy kezdetlegesebb verziójáról már a Song-Kínából, az ezredforduló környékéről vannak források. Kerámia- vagy fémtartókba szórtak puskaport, majd ezt dobálták az ellenségre.

Körömlakk

A női hiúság már időszámításunk előtt is létező fogalom volt, ennek megnyilvánulásaként egyes előkelő asszonyok már i.e. 3000 környékén is festették körmeiket. Hogy a művelet mennyire lehetett könnyű vagy egyszerű, az már egy másik kérdés, mindenesetre a források szerint tojásfehérjéből, méhviaszból, festékből, zselatinból és gumiarábikumból (vagyis egyes akáciák mézgájából) készült a “kennivaló.”

Pontonhíd

Hogy egy műszaki érdekesség se maradjon ki a sorból. Hidakat építeni régen sem volt olcsó, sem egyszerű, különösen nem praktikus háborúskodás idején. Így aztán már egészen korán, i.e. 8. században megpróbálkoztak legyűrni a problémát a kínai stratégák. Kisebb-nagyobb sikerekkel jártak ugyan, de az első megbízható, vasláncokkal megerősített verziójú hidakig egészen a 3. századig várni kellett. Ekkora már annyira jól ment nekik, hogy ilyen hidat voltak képesek lefektetni Kína legnagyobb folyamán, a Jangcén is.

Források felhasználásával összegyűjtötte Major Edit

 

 

 

Megosztás