Erre mi sem kínál jobb alkalmat, mint az, hogy a településeknek felül kell vizsgálniuk helyi építési szabályzatukat (HÉSZ). Idézünk egy korábbi testületi ülés anyagából:
„… dr. Bocsi István jegyző szólt hozzá a napirendhez. Elmondta, hogy a lakossági egyeztetés egy hosszabb folyamat lesz, az érintettek írásban és fórumokon is megtehetik megjegyzéseiket, hiszen az egész városra vonatkozik a helyi építési szabályzat módosítása.
Hangsúlyozta, hogy a változtatási tilalmat csak három évig lehet elrendelni és az új szabályzat életbelépésével automatikusan megszűnik. Az új szabályozást 2027. július elsejéig meg kell alkotni.”
Nem tudjuk, mikor lesz lehetőség a „lakossági egyeztetésre”, de már most is késő… Jelenleg is sok építkezés zajlik Budaörsön és szinte minden esetben – a kertek eltűnése mellett – egy családi ház helyén 4-5-6 lakásos társasház épül. Ennek kellene gátat vetni, pl. egy volt lakóegység helyén csak egy új épülhessen…
SzK