–Szeretettel köszöntök mindenkit a Magyar Képzőművészeti Egyetem Parthenon-fríz termében, Gvardián Ferenc szobrászművész, vagy ahogyan ő magát nevezi szobrász-ember kiállításának megnyitóján.
Ha valaki magának választ titulust és nem éri be a megszokottakkal, az egyaránt jelenti az elkülönülés és a pontosabb önmeghatározás igényét. A “művész “ kifejezés kerülése teljesen érthető. Ennek a szónak semmi értelme, vagy ha mégis van, az nem igaz. Marad hát az “ember” a szobrásszal összekötve. Két végpont-e ez, vagy egybeesés? Párhuzamosságról vagy ívelő átlókról van szó? Végül is teljesen mindegy. Mindkettő a tér kitöltését és a betöltött helyet mutatja.
Gvardián Ferenc első samottból készült szobrát a Pompeji kutyáról készítette. Pontosabban arról az üregről, amely az összegörnyedt állat testéből a megkövült lávában megmaradt. Ez az üresség a fájdalom és halál pillanata, ezt mintázta újra a szobrász-ember.
A samott kiégetett agyag és kaolin keveréke. Az agyag kőzetek mállásterméke, ásványi anyagokkal keveredve, a kaolin kémiai értelemben alumínium szilikát. A két anyagot összekeverve és kiégetve előszőr a kaolin olvad meg és kitölti az agyagásványok közötti üres teret. A lehűlt és megszilárdult masszát megőrlik és újra agyaggal keverik. Ezek után ebből vagy samott téglákat vagy szobrokat lehet formálni.
A samott hosszú évek óta Gvardián Ferenc szobrászatának egyik meghatározó anyaga. Nyersebb, durvább a kiégetett agyagnál, szemcsézett felülete nem tűr semmilyen felesleges részletezést, formai finomkodást. Színe meghatározhatatlan, szinte csak azt szolgálja, hogy észrevegyük. Porózus felületével mégsem nevezhető légiesnek vagy könnyednek, súlyossága, tömörsége ipari eredetéből adódik. Mindez tökéletesen alkalmassá teszi a lényegre törő formázásra. Arra ami Gvardián Ferenc elhivatott szándéka: megmutatni vagy legalább megközelítve érzékeltetni azt az igazságot, amelyet hitéből, tapasztalatából és tudásából az eltelt hetvenkét év alatt megsejtett és felépített.
Hosszú ez az idő és ezt a pillanatot tekinthetjük visszatérésnek is. Gvardián Ferenc negyven évvel ezelőtt kezdte meg művészeti tanulmányait, itt az Epreskertben. Harminckét éves volt akkor, ami nem volt szokatlan abban az időben. A Magyar Képzőművészeti Egyetem akkoriban bevehetetlen vár volt, amit egy- vagy kéthetes felvételi procedúrával lehetett évente megostromolni. Ki kell mondjam: sokunknak ez elutasítással és megaláztatással teli éveibe, évtizedébe került. Gvardián Ferenc is köztük volt. Ő tizenkét évet várt arra, hogy a soproni Erdészeti Technikum elvégzése után Vígh Tamás szobrásznövendéke lehessen. Ezalatt dolgozott és rajzszakkörökbe járt, mint sokan mások. Erdész szakmáját soha nem használta, bár mindmáig a fák, növények és madarak általam igen nagyra becsült szakértője.
Visszatérve az önként vállalt titulushoz, Gvardián Ferenc valószínűleg a soproni Erdészeti Technikumban vált emberré és talán itt a Képzőművészeti Egyetemen szobrásszá. Ennek a megszerzett konstellációnak részbeni eredményeit láthatjuk itt és most. Az együttállásnak állomásai vannak, egymásba fonódó szakaszai, a szakrális, ősi civilizációk inspirálta munkáktól kezdve a szellemi rokon írók, költők és festők büsztjein át a meghatározó élményként átélt festmények térbeli megtestesüléséig. Rembrandt, Grünewald, Avignoni piéta. És Rubljov Szentháromsága, ami ezen a kiállításon nem látható, de az volt az első többalakos kompozíció, amelyet Gvardián Ferenc leemelt a képről, hogy megfestett szereplőivel kitöltse a teret.
Mert festmény és szobor között mégis létezik egy éles határvonal. Míg az egyik illúzió csupán, vetület vagy lenyomat, jó esetben látomás, addig a másik egyszerűen VAN. Létezik, megfogható, körbejárható, elvesz valamit a térből, betölti az ürességet. Jelentést és értelmet ad a semminek. Ezen kívül mi más dolga lehet egy embernek, egy szobrásznak?
Gvardián Ferencet megélt és gyakorolt hite vezeti el témáihoz. A Golgota, a Keresztlevétel vagy a Pietà fájdalmához, de Rembrandt, Gulácsy, Egry és Vajda alakjához is. Fájdalmas és tanúságtévő életükkel ők is megjelölt szereplői ennek az örökkön-örökké ismétlődő, végeláthatatlan szenvedéstörténetnek.
Korábban már szót ejtettem a fájdalom és halál pillanatáról és arról az üregről, ami ilyenkor keletkezik. Meggyőződésem, hogy az itt szereplő szobrok, anyaguk érdes, lyukacsos, szemcsézett felületével mind ezt az üreget igyekeznek kitölteni.
Mint ahogyan ez a kiállítás is megszünteti azt az időbeli hiátust itt az Epreskertben, ami Gvardián Ferenc közel négy évtizeddel ezelőtti jelenlététől egészen mostanáig tartott.
A kiállítás megtekinthető: 2022. szeptember 30-ig hétköznap 10-18 óráig
Helyszín: Parthenón-fríz Terem, Kmety György utca 26-28., Epreskert.
s.k.
