Hogyan lesz majd ezután?

2020-04-29 | Budaörs
Most, hogy nagy ívben elkerüljük egymást az üzletekben rövidre szabott bevásárlási időnkben vagy a parkban levegőzés, esetleg kutyasétáltatás közben, felmerül a kérdés: hogyan lesz majd ezután? Mit hoz számunkra a jövő? Őszintén átölelhetjük-e majd egymást ugyanúgy, mint azelőtt?

Hogy mit okoz nekünk a későbbiekben a koronavírus alatt átélt időszak, most még sejteni sem lehet. De az már látható hogy az emberek, a vírus lezajlása után nehezen vagy egyáltalán nem fognak egymáshoz közeledni. A most kialakult távolságtartás meg fog maradni még jó sokáig. Az biztos, hogy az ölelés egy jó ideig várat majd magára.

Tudjuk jól, hogy az emberek többsége –tisztelet a kivételnek- mindig valamiféle kivetni valót talált a másikban, s ha az üdvözléskor egymást átölelés vagy egy puszi adása meg is történt, még nem biztos, hogy az őszinte érzelmeket tükrözte. Az ember megtanult képmutató lenni általában önös érdektől vezérelve, legyen az személyes vagy társadalmi pozícióban elfoglalt helyének biztosítása érdekében. A vírus utáni időszakban azonban egészen biztos, hogy az üdvözlésnek az ölelés és puszi formája egy jó időre el fog tűnni az életünkből.

A közel jövőben nem tudok elképzelni például társas utazást egy kb. 45 fős buszon, vagy egy koncertet, színházi előadást ahol az emberek kénytelenek egymás mellé ülni. Biztosan lesz majd megoldás, ami azonban a helyek ritkított értékesítéséhez vezet, ez azonban gazdaságilag lesz kedvezőtlen.

Sok esetben nem tudom eldönteni a vírus komolyságát illetően akkor, amikor azt hallom, hogy védekezésül mossunk alaposan kezet, s hogy sok esetben észlelni sem lehet a megfertőződést. Azt viszont értem, hogy az amúgy már legyengült immunrendszerű, komoly betegséggel és idős korral küszködőket hamarabb megtalálja. Egyébként elég szomorú hogy a kézmosásra és az egyéni tisztaság megtartására még ma is – a huszonegyedik században- a médiákon keresztül kell figyelmeztetni az embereket. Nem a mostanság még fontosabb kéz fertőtlenítésre gondolok, hanem a mindennapos kézmosásra, ami egyik legfontosabb része kellene, hogy legyen életünknek. Ez a művelet már gyerekkorunk óta a kötelező a hétköznapi tisztasági előírásainak egyike volt, ugyan úgy, mint a mindennapi tisztálkodás és a fogmosás, hogy egyebekről ne beszéljek.

Aki figyeli, a mindennapi híreket értesülhet arról, hogy az idős otthonokban a koronavírus fertőződés igen nagy létszámban tizedelte meg az ott élőket. Statisztikai adatokat sugároz a média a naponta az elhunytak  számáról, ami sokkoló hatású. Érdekes azonban hogy az évtizedek óta évről évre zajló influenzajárvány áldozatainak, vagy az abban megfertőzöttek számát eleddig még sosem közölte a média, sem azt hogy akár naponta hányan halnak meg hazánkban vagy esetleg a nagyvilágban, egyéb betegségekben. Olvasom, hogy Magyarországon naponta 250 ember halt meg eddig is valamiféle betegségben, ugyanakkor a koronavírus járvány idején a mai nappal 300-an vesztették el életüket hazánkban, kb. hat hét alatt.

Ami a kórházak tisztaságát illeti arról mindenkinek volt idáig is tiszta képe. Tudjuk nagyon jól, hogy sok esetben nem a betegségben hunytak el a betegek, hanem többnyire a kórházi fertőzésekben. Felmerül a kérdés, idáig miért nem lehetett ezt orvosolni, annak érdekében, hogy az idős hozzátartozóinkat ne kórházban beszerzett tüdőgyulladásban veszítsük el? Miért van az, hogy a Pesti úti idősotthonban egy idős beteg rühös lehetett? Ezt biztosan nem a koronavírus okozta.

Személyes élményem volt egy kórházi bent fekvés során, hogy a mellettem fekvő idős asszonyt le meztelenítve mosdatták  meg úgy, hogy közben tárva nyitva volt az ablak és a novemberi jéghideg levegő zúdult rá? Vagy mikor a saját édesanyámat láttam úgy a kórházi ágyon, hogy nem etették meg pedig ott volt az étel az éjjeli szekrényén! Ő már tehetetlen volt, képtelen arra, hogy magától egyen vagy igyon egy korty vizet. Úgy ahogy volt az ételt elvitték, ha véletlenül nem érkeztem meg idejében.

Mint azt halljuk hamarosan újra beindul az élet körülöttünk. A vírus megszedte áldozatait és reménykedjünk abban, hogy lesz hamarosan védőoltás is, amit bátran beadathatunk abban a reményben, hogy teljes védettségűek leszünk. Reménykedjünk, hogy az elszenvedett korlátozások lassan véget érnek és újból visszatér az élet.

Reménykedjünk abban is, hogy jobban tudjuk majd értékelni személyes szabadságunkat, hogy oda utazunk majd, ahová akarunk, hogy átölelhetjük szeretteinket, és azt hogy újra tisztább lett a levegő talán az egész földkerekségen.

Ami engem illet  tudom hogy  az eddig megélt élményeimet, utazásaimat az élet adta lehetőségeimet sokkal nagyobbra értékelem majd annál, mint ahogyan azt eddig tettem.

 

Major Edit

Megosztás