Emlékszem, nagyszüleim, szüleim különleges tisztelettel ették a gyümölcsöt, hozzá szeltek egy szelet kenyeret (ez ma már megbocsáthatatlan bűn is akár!), így az éhséget is jobban oltotta, finom is volt, a gyomrot is megnyugtatta, ha a gyümölcs kicsit savanyúbb volt a kelleténél.
De kinek terem ma már az utcán a gyümölcsfa? Egyszerűbb megvenni egy bevásárlóközpontban az árut, ahol szép ugyan a színe, de az íze nagy talány – ezzel csak otthon szembesülünk és gondolom, elég sok megy a szemétbe is.
Egy jó kereskedő régen garantálta a finom ízt: emlékszem, amikor az un. „Negyedes” zöldségesbódéban mindig meglékelték a dinnyét a kis hosszú, gömbölyű szerszámmal és ha nem ízlett, másikat is meg lehetett kóstolni és csak azt megvásárolni. (Ma is van erre jó példa, pl. a templom mellett!)
A szikkadt pékárut pedig sokféleképpen lehet otthon felhasználni: bundás kenyér, zsemlemorzsa, guba, felfújtak, stb. Mivel a háziállatok már eltűntek, azokat már nem lehet táplálni vele, sajnos.
Szóval, a kenyér és a gyümölcs megbecsülése – erről a szemetes-zsákok, kukák tudnának a legjobban mesélni.
SzK
