Interjú Csabay Károllyal, a Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár leköszönő igazgatójával

2020-09-07 | Budaörs
Meglepetéssel ért a hír, hogy a 2016 óta igazgatóként tevékenykedő Csabay Károly távozik városunk könyvtárának éléről.

A Városi Könyvtár vezetésében 2016. január 1-én változás történt. Mivel Filipszky István nyugdíjba vonult, szükséges volt pályázat kiírása a munkakör betöltésére. Az új igazgató Csabay Károly lett, aki pályázat útján nyerte el ezt a rangos megbízatást. Már csak azért is rangos, mert a Városi Könyvtár mindig fontos szerepet töltött be Budaörs életében, fontos hely volt a művelődni, olvasni vágyók körében.

Csabay Károly igazgató úr távozni készül a Városi Könyvtár igazgatói székéből. Szeretnénk megtudni, mi az oka távozásának?

Vezetői pályázatom időtartama lejárt, (felfelé kerekítve) öt évet leszolgáltam, újabb öt évre pedig már nem kívántam pályázni; egészségi állapotom, munkabírásom már ezt nem tette volna lehetővé. Nem csak nekem, hanem a fenntartónak és a kollektívának is jobb, ha egy fiatalabb, energikusabb vezető viszi végig egy ívben az öt esztendőt.

Mint a kezdetekkor készített interjúban elárulta, őt legjobban a matematika és informatika érdekelte, mégis harmincöt évig könyvárakban dolgozott vezetőként. Hogyan lehet e két érdeklődési kört összeegyeztetni? S ha lehet, hogyan sikerült ez itt Budaörsön?

A két terület közeli rokonságban van egymással, ha csak arra gondolunk, hogy egy könyvtári keresés (pl. Jókai, de nem Mór a szerző) halmazalgebrai kifejezéssel írható le. A matematikának és az informatikának számtalan olyan területe van, amely a szöveges információval, a nem numerikus alkalmazásokkal foglalkozik. A matematika évtizedek óta nyújt háttértámogatást a humaniórák számára; magam is ebben tevékenykedtem és tevékenykedem – ha megtehetem.

2016-os kinevezésekor reménykedtünk, hogy a már kissé elavult, kopottassá vált könyvtári állományt felfrissíti és a pályázatában leírtakhoz híven több újítást fog véghez vinni. Sikerült- e az elhatározása?

Tervezte a könyvtári állomány frissítését, a régi elavult inkább szakmai állomány cseréjét olyan művekre, amelyek a legújabb információkat nyújtják az érdeklődőknek. Hogyan és milyen mértékben sikerült?

A fenti két kérdést összevonnám: Előrebocsátanám, hogy a budaörsi városi könyvtár dokumentumállománya egy nagyon következetes és évtizedek óta tartó állománygyarapítási politikának köszönhetően mindig friss volt, és most is az. Ha ugyanakkor változásban reménykedett valaki, az nem volt alaptalan: egy karakteres változást sikerült elérnünk az eltelt időszakban az állományapasztás területén. 2016-ban egy nagyobb lélegzetű (10%-ot meghaladó) apasztást vittünk véghez; a rákövetkező években folyamatosan apasztottunk nagyjából ugyanannyit, mint amennyit gyarapodtunk.

Tervezte a szépirodalmi művek megújítását úgy, hogy az örök érvényű művek továbbra is a polcokon maradnak. Hogyan sikerült?

Úgy érzem, ezzel nem volt baj, sőt, annyit hozzátehetek, hogy a szépirodalom bizonyos értelemben vett megújhodását nem nekem kell köszönni, hanem Lackfi Jánosnak, Háy Jánosnak, Bereményi Gézának, Grecsó Krisztiánnak, Dragomán Györgynek… ugye, érthető: a megújhodás azoknak köszönhető, akik megírták azokat a remek műveket (egyelőre két szóba írva ☺), amelyeket azután a könyvtár meg tudott vásárolni. De bocsánat, a hölgyeket meg kell követnem, az előbbi felsorolásban csak urak szerepeltek. Álljon itt a sorban tehát például Nagy Lea, egy csodálatos kislány, aki csodálatos verseket ír, és egy kötete már meg is jelent Légörvény címmel, amelyet a könyvtár meg is vásárolt. Kettőn áll tehát a vásár: a szerzőkön, hogy megírják azokat a műveket, amelyeket érdemes az olvasóközönségnek kínálni, és a könyvtárakon, hogy vegyék észre ezeket a kiváló műveket, vásárolják meg, és kínálják is olvasóiknak. Mi a magunk részét – bízvást mondhatom – elvégeztük.

Készült a belső dokumentációk rendezésére, úgy, hogy bármikor visszakereshetők legyenek. Belső rendet akart, mert szerinte ez a lelke mindennek. A rend. Kívül és belül. Ilyen elképzelés alapján tesznek majd rendet a könyvtári polcokon, hogy az odalátogató első pillantásra rendszert lásson, és így könnyebben eligazodjon az ezernyi könyv között. Hogyan sikerült ezt elérnie? Milyen volt a munkatársak hozzáállása?

Két részből áll a kérdés, két részből áll tehát a válasz is. A belső dokumentáció nagyobb rendjében van még teendő, ha szabad egy kis viccelődést megengedni magamnak, ebből hagytam utódomnak is, hogy ne unatkozzék. De komolyra visszafordítva a szót, hadd térjek ki itt egy szempontra, amelyet fontosnak érzek: a belső ellenőrzés afféle nemszeretem műfaj minden munkahelyen. A belső ellenőröket nem szokás kedvelni. Nos, a mieink, a budaörsi intézmények belső ellenőrei erre üdítő ellenpéldát szolgáltattak: mindenben segítettek, amiben csak lehetett, és amiben csak kértem. Ha tehát a könyvtár belső dokumentációinak megnövekedett rendjére vonatkozik a kérdés, akkor nemcsak az igazgatóé a babér, hanem olyan önkormányzati munkatársaké is, akik az eltelt öt év alatt rengeteget segítettek ebben.

A kérdés másik fele viszont azokra a dokumentumokra vonatkozik, amelyekkel – ellentétben a belső dokumentációkkal – az olvasó is találkozik, amelyeket az olvasó is használ. Ezen a területen máris egy kiváló rendet örököltem, nem kellett sokat hozzátennem. A korábban említett állományapasztás sokat segített az áttekinthetőségben, legtöbbet azonban az olvasószolgálatos könyvtáros kollégák tehetnek és tesznek ezért. Nem kellett semmi különöset elérnem. Kiváló kollektívát vettem át, olyan munkatársakat, akik csodálatos munkát végeztek – persze, az én irányításommal, de a maguk szaktudásával, állományismeretükkel, tapasztalataikkal.

Mint azt tapasztalhattuk, az eltelt négy év folyamán megmaradtak az előző igazgató által népszerűsített szépirodalmi estek és a különböző kiállítások, holott munkába lépésekor még kérdéses volt ezeknek az esteknek a megmaradása, vagy ha igen, ebben is változást akart. Miért döntött úgy, hogy továbbviszi az elődjénél bevált és népszerű programokat? Mint sok ilyen rendezvény tanúja én is állíthatom, hogy sikerült. Mi Önnek a véleménye?

Soha nem merült fel, hogy a könyvtárnak ezt a klasszikus hagyományát megbolygassuk. A könyvtár egyik legbecsesebb értéke ez a hagyomány, és ezt – mondhatom – megőriztük. Nagyszerű személyiségeket hívtunk meg és mutattunk be a budaörsi közönségnek, a zenés esttől a pódiumbeszélgetésig minden olyan műfajban, amit a könyvtár földrajzi és építészeti adottságai megengednek. Ha az öt év alatt egyszer vagy kétszer mellényúltunk is, azt nyugodtan megerősíthetem, hogy csodálatos személyiségeket, tudósokat, nagyszerű alkotókat és művészeket tudtunk a könyvtárba elhozni – csak büszkék lehetünk a névsorra.

Mi könyvtárba járók reménykedtünk, hogy a Gróf Bercsényi Zsuzsanna könyvtár méltó helyet, illetve épületet kap majd. Volt erről szó az elmúlt években?

Ha nagyon röviden szeretnék válaszolni, akkor a válasz az, hogy nem volt szó. Ha az udvariasság kissé terjedelmesebb választ kíván, akkor úgy fogalmaznék, hogy (1) A könyvtárigazgatónak ezen a területen nincsenek kompetenciái. (2) Gondoljunk csak a Latinovits Színházra, amely a város rangos (elvileg) kőszínháza, és nincs épülete. A könyvtárnak VAN épülete. Ha egy magasabb vezető – bocsánat a szóért – csak a maga „szemétdombjában” tud gondolkodni, és nem tud lojális lenni a fenntartójával, akkor nem a várost szolgálja. Én igyekeztem azt szolgálni. Ja, és ne felejtsük el, hogy igazgatóságom alatt újult meg a könyvtár álmennyezeti rendszere, a teljes világítás, a gyerekkönyvtári részleg komplett nyílászárócseréje, az épület fűtését biztosító kazánok cseréje – hogy csak a legnagyobb tételeket említsem. A fenntartó tehát egyáltalában nem hanyagolta el a könyvtárat, de új épületben nem tudott gondolkodni; és ebben a helyzetben várt együttműködést, amelyet tőlem, remélem, meg is kapott.

Négy évet töltött el Budaörsön. Négy év hosszú idő, amibe belefér jó és rossz, siker és kudarc. Hogyan ítéli meg az eltelt éveket? Kapott- e hathatós segítséget tervei véghezviteléhez? Mosollyal távozik vagy kissé szomorúan?

Ahogy mondtam, én itt magamban, a szívemben, felfelé kerekítve ötnek számolom. Reálisan igyekszem értékelni a magam számára is, és a kérdezők számára is ezt az időszakot. Nem, nem sikerült mindent véghez vinnem, amit elterveztem akkor, amikor idejöttem. De meg vagyok győződve arról, hogy bárki más így lenne ezzel: mindenkinek lettek volna olyan tervei, amelyekkel adós marad a periódus végére. Ugyanakkor jöttek olyan feladatok, amelyeket nem terveztünk, és meg kellett oldani őket. Ami pedig a segítségre vonatkozó kérdést illeti, igen, nagyszerű és folyamatos segítséget kaptam. Egy csodálatos kollektívát örököltem, akikkel mindent meg tudtunk oldani. Helyettesemmel, aki egy esős szombat éjjelen berohant a könyvtárba, amikor duhaj fiatalok betörték az ablakot, és egy guillotine-méretű üvegtábla egy csombék gitten lógott kétméteres magasságban, és ő körbeszalagozott mindent, biztosította a terepet, mire én is beértem. Gazdasági előadó kolléganőmmel, aki azt is tudta, amit én még kérdezni is elfelejtettem, és hajszálpontosan kiszámolt mindig mindent, amire nyugodtan hagyatkozni lehetett. Weboldalunkat kezelő kolléganőmmel, akit sohasem kellett figyelmeztetni, hogy a gyarapodási jegyzék kint legyen. Szerzeményezési javaslatot tevő kolléganőmmel, aki pontosan olyan ízlésvilággal és értékítélettel választott a megjelent új könyvek közül, mint ahogy én választottam volna… És a sor folytatható bármelyikükkel.

Mosoly és szomorúság? Mindkettő. Miért? Olyan nagy ellentmondás ez?

A könyvtár rendkívül fontos az emberek életében, ahonnan az iskolai és szülői nevelés után beszerezhetik az általános műveltség megszerzéséhez fontos, naprakész információkat, írott vagy elektronikus formában megjelenő szépirodalmi és legfrissebb szakmai ismereteket. Most új igazgató veszi át a posztot, remélve hogy elődeihez hasonló szellemben  vezeti tovább városunk Könyvtárát.

Köszönöm az interjút.

Major Edit

Megosztás