A minap kiderült, hogy rekordot döntött: egy sajtótájékoztatón egy percen belül tizenhatszor mondta ki a család szót. Tudjuk, a kormánynak kiemelten fontos a családpolitika, és szeretné megállítani a népességfogyást, de az állandó mantrázás nem kontraproduktív?
Talán csak túl gyorsan beszélek. Komolyra fordítva: ha egy szót elkoptatunk, az nem tesz jót neki, de a család szó nem helyettesíthető, mindannyiunk életének olyan fontos része. Használjuk csak bátran! Örüljünk neki, hogy nálunk még nem törölték a közélet szótárából. Persze ha csak szavakkal dobálóznánk, és nem döntésekben mutatkozna meg a kormány családközpontúsága, annak sok haszna nem lenne.
Ettől még sokan érezhetik úgy, hogy önök szerint kizárólag egyféleképpen lehet élni: családban.
Mindenki azzal élhet, akivel szeretne, a kormány ebbe természetesen nem szól bele. Azt sem mondjuk meg, hogy vállaljon-e gyereket egy pár, s ha igen, mennyit. Személyes meggyőződésem, hogy jobb családban élni, mint család nélkül. Azt is tudom, hogy sajnos nem mindenkinek adatik meg az erről való döntés. A kormányzat, az én feladatom, hogy a családalapítás előtt álló akadályokat megszüntessük, hiszen a közösség számára érték, ha a fiatalok felelős módon gyermekeket vállalnak.
2018-ban a kormányalakításkor azt mondta: ahhoz, hogy a demográfiára koncentráljanak, nincs szükség külön családügyi minisztériumra. Azóta is így látja?
Nem a kormányzati struktúra határozza meg azt, hogy milyen mértékben tudjuk a családokat támogatni. Már tíz éve kormányzunk úgy, hogy nincs önálló családügyi minisztérium, és azt hiszem, óvatos büszkeséggel kimondhatom: korábban soha nem született ennyi pozitív döntés ezen a területen. Ehhez elsősorban egy olyan miniszterelnök kellett, aki a családok támogatását kiemelten kezeli.
A családpolitikájukat sikerként kommunikálják, holott a születések száma összesen három évig, 2013 és 2016 között emelkedett, azóta újra mérséklődik. A termékenység 2011-es 1,23-os mélypontja után a mutató 2016-ra 1,49-ra nőtt, azóta viszont nem változott. Ez lenne a trendforduló?
A számok valóban konkrét dolgok, ezért is szerettem annyira a matematikát, és lettem közgazdász. Nézzük a tényeket! 2010-ben harmincötezer pár kötött házasságot, és huszonnégyezer pár vált el, tavaly hatvanötezer házasságkötés mellett tizenhétezer válás volt. Ez nyolcvan százalék feletti növekedést jelent az esküvőknél. Tíz évvel ezelőtt a válások aránya a házasságkötésekhez képest hetven százalék volt, most huszonhat százalék.
Annak ellenére, hogy negyven éve fogyatkozik a népesség, így egyre kevesebb a gyermekvállalási korban lévő fiatal is, idén májusig ezerhétszázzal több kisbaba született, mint tavaly ugyanezekben a hónapokban. Ma kevesebb a szülőkorú pár, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, ám a gyermekvállalási kedv ismét nő, a terhességmegszakítások száma pedig harminchét százalékkal alacsonyabb, mint tíz éve.
Kétségtelen, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor azt mondtuk, hogy a csökkenő, idősödő népességből ismét gyarapodó, fiatalodó nemzetté szeretnénk válni, de az eddigi eredmények biztatók.
Az is tény, hogy a nők egyre későbbi életkorban szülnek. Karriert szeretnének, párt keresnek, így a korábban elhalasztott és későbbre tervezett gyermekek többsége nem születik meg. Ezen a mentalitáson a kormány a családtámogatási kedvezményekkel sem tud érdemben változtatni.
A családalapítás nemcsak anyagi, hanem mentalitásbeli, kulturális kérdés is. A nyugati világban mindenhol igaz, hogy a fiatalok később vállalnak gyermeket. Ez a tendencia nálunk megtorpant. Így is átlagosan harmincéves koruk felett szülnek a magyar nők, a férfiak pedig pláne nem kapkodják el a családalapítást. A szüleink generációjának természetes volt, hogy a fiatalok húsz- és harmincéves koruk között, akár az egyetemi évek alatt vállalnak gyermeket, ez ma jóval ritkább. Van, aki nem találta még meg a párját, sokan pedig azért várnak éveket, mert először szeretnének kezdőtőkét, saját otthont. Itt jön be a képbe a családbarát kormányzás: ezt a kényszerű várakozási időt rövidítjük lényegesen a támogatásokkal. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekesek hátrány helyett anyagi előnyhöz jussanak, hiszen a közösségünk szempontjából értéket teremtenek.
Sok kritikát kapnak azért, hogy az azonos számú gyermeket vállaló családok közül következetesen azokat támogatják nagyobb mértékben, amelyekben a szülőknek magasabb a keresetük. Miért részesítik előnyben a vagyonosabbakat?
Ez az állítás nem igaz. Azt az életstratégiát nem tudjuk támogatni, hogy valaki a gyerekeiből és nem a gyerekeiért akar élni, de a szegényebb családoknál ugyanúgy igyekszünk csökkenteni a gyermekvállalás költségeit, mint a tehetősebbeknél. Ez a kisebb jövedelműeknek arányosan nagyobb segítséget jelent. Különbséget ott teszünk, hogy valaki hajlandó-e maga is dolgozni és arra törekedni, hogy munkából tartsa el a családját. 2010-ben tizenegy százalék felett volt a munkanélküliség, a járvány előtt közvetlenül már három százalék körül mozgott. Egy olyan országban, ahol aki akar, tud dolgozni, elvárható, hogy mindenki vegye ki a maga részét a munkából, és ne gondolja azt, hogy az ölébe hullik a támogatás.
A Bajnai-kormány óta nem emelkedett az alanyi jogú családi pótlék, amely 1,7 millió gyerek után jár. A szintén alanyi jogú gyes összege sem változott tíz éve, havi 28 500 forint maradt. Nem volna itt az ideje, hogy ezek emelését is átgondolják?
Lényegesen több az alanyi jogon járó juttatás, mint korábban, hiszen minden gyermek ingyen kapja a tankönyveket, van ingyenes étkezés – még szünidőben is –, működnek az Erzsébet-táborok. Bővült a gyesre jogosultak köre, a kismamák nyelvvizsgát szerezhetnek és KRESZ-vizsgát tehetnek ingyen. Ezek mind alanyi jogon járó juttatások, csak nem családi pótlékban, hanem tankönyvben, étkezésben, táborozásban, élményekben, lehetőségekben kifejezve. Az ellenzék képtelen másban gondolkodni, mint a családi pótlék – arról persze nem beszél, hogy a Bokros-csomag idején meg akarta adóztatni ezt a családtámogatási formát. A gyes harmadik évét pedig egyszerűen eltörölte, ahogy a családi adókedvezményt, az otthonteremtési programot és a tizenharmadik havi nyugdíjat is. Természetesen szükség van erős szociálpolitikára is, vagy ha a cigányságra gondolunk, a felzárkóztatást elősegítő politikára.
Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.
