Következő tavasszal örömmel tapasztaltam,hogy felébredt téli álmából. Még a rügyfakadás előtt eljött a metszés ideje. Még soha nem metszettem barackfát. Bevallom, szorongva fogtam hozzá. Elméletileg tudtam, hogyan kell kialakítani a lombkoronát. Olyan legyen, mint egy félig nyitott tenyér, hogy a nap belül is jól érje az ágakat és a gyümölcsöket. Nagy kő esett le a szívemről, amikor elkészültem a metszéssel.
Örömmel figyeltem a virágba borulást, a virágokon döngicsélő méheket. Hasznos munkát végeznek azok a szorgalmas kis rovarok! Amikor napokig nem esett, akkor esővízzel megöntöztem.
Aztán szépen termőre fordult a kis fácska. Annyi barack mutatkozott rajta, hogy néhányat, az apróbbakat le kellett szednem. A régi budaörsiek is inkább kevesebbet hagytak rajta, azok viszont nagyobbak, szebbek lettek. Június végén már pirosodott, színesedett a gyümölcs. Boldogan vittem belőle az unokáimnak.
A tavalyi évben már nem mertem megmetszeni. Pedig a metszés elengedhetetlen a barackfák esetében. Olvastam erről szakkönyvekben, néztem a You Tube-on a szakmai tanácsadást, de hiába. Végül megkértem a budaörsi Zengl Jánost, akiben feltétlenül megbíztam. Nagyon szívesen meg is metszette, és jó tanácsokat adott a szőlővel kapcsolatban is.
2022-ben, április elején, havazott! Nem is lett barack, egy darab sem.
Most a hajnali hideg miatt aggódom. Hiszen olyan szépen kibomlottak már a virágok, és a beporzó méhecskéknek is lenne dolguk.
Túléli a hideget az én kedves Mariskám?
(A fotó 2020-ben készült)
s.k.
