Húsvét nekünk olyan ünnepünk, ami nem múlhat el verselés nélkül. Dzsida Jenő a múlt évszázad első felében élt erdélyi költő. A nevét hallva, ma még az irodalom kedvelői közül is sokan csak hányavetien legyintenek: „tudom, ő az a vallásos költő, aki olyan sok istenes verset írt, mint a Pilinszky…”. Aki azonban közelebbről is megismerte már e két halhatatlan költő verseit, az tudja, hogy milyen egymástól eltérő egyéniség volt ez a két ember. Ám a tehetségükön túl, mégis van valami, amiről azt állíthatjuk, hogy testvérei lehettek volna egymásnak. Ugyanis mindketten a Jézus által megszabott mércéhez igazodva éltek, és mindkettejüket mélyen megérintette és megihlette a Húsvét tragédiája.
Dzsida Jenő egyik talán kevéssé ismert rövid versét választottuk arra, hogy elgondolkodjunk ezen a különös húsvéti ünnepen, ami annyira más, mint az eddigiek. A vers Mária, Jézus édesanyja lázas, félelemmel teli víziója. Mária félti a fia életét. Jó oka van reszketni és szorongani, hiszen Jézusnak nemcsak követői, de tagadói és ellenségei is vannak. Mária szorong, töpreng, fohászkodik, majd felsikolt. Álmában átéli a visszavonhatatlan bekövetkezését.
A vers az Utolsó Vacsora napján ér véget, amikor Mária még csak elképzeli a tragédiát. Amikor minden a valóságban is bekövetkezett, Mária úgy élte meg a veszteséget, mint minden más anya itt a Földön, akik átélték fiuk rettenetes szenvedését és halálát. Bármelyikünk édesanyja átélheti ezt… De belegondoltunk valaha, milyen elmondhatatlan örömet érezhetett Mária, amikor Jézus, az ő egyetlen fia feltámadt és hazaérkezett az Írások szerint? Belegondoltunk valaha, hogy bármelyikünk édesanyja átélheti ezt?
Fel tudjuk fogni egyáltalán, hogy mit jelent az ember számára a hit ereje?
És most olvassák el az alábbiakat. Ezzel a verssel kívánunk minden minket kedvelő kedves olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket!
Dsida Jenő: Utolsó vacsora
Kezében megtörik az ostya.
Az arca ólomszürke már.
(Szétzilált ágyán Mária töpreng:
Merre jár, jaj merre jár?)
Júdás éjsötét szemébe
kapzsi vágyak karvalya ül ki.
(Mária sóhajt csöndesen:
Fájdalmas áldás Jézust szülni.)
– Bizony mondom, az Atyához megyek,
mielőtt a Vigasztalót hoznám –
(Mária susogva fohászkodik:
Vezéreld haza hozzám!)
Fáklyások lopóznak a hegyre,
az olajfák furcsán összesuhognak…
(Mária egyedül sírdogál:
Mi lesz holnap?)
Hirtelen búgó szélvihar hördül,
a Cedron morajlón felrian –
(Mária belesikolt az éjbe:
Meghal, meghal a fiam!)
RV
