Magyarországon 2004 óta tartjuk ezt a napot. Célja, hogy az elterjedt fogyasztói kultúrákat arra ösztönözzük, hogy ne vegyenek olyan dolgokat, amire nincs szükségük ezzel hozzájárulva a túlfogyasztás elleni küzdelemhez. Amerikában az ugyanerre a napra eső hírhedt „Fekete péntek” ellensúlyozására találták ki. Már a magyarokat is megőrjítette a Fekete Péntek, 2017-ben az utolsó negyedév online költésének több mint ötödét szórtuk el ezen a napon. A legtöbben játék, ajándék és háztartási gépek, szórakoztató elektronikai eszközök, ruhák, konyhafelszerelés vásárlását tervezik erre az időszakra.
Környezetvédő szervezetek világszerte ekkor rendezik meg a Ne vásárolj semmit! napot, amellyel éppen a túlfogyasztás környezeti és társadalmi problémáira hívják fel a figyelmet. Ebben az évben november 26-án, pénteken.
„Nem én vagyok, aki károsan sokat fogyaszt.”
Azokban az országokban, ahol a fogyasztói „kultúra” már korábban elhatalmasodott, több, mint tíz éve tartják meg a fogyasztói böjt eme „ünnepét”. Az idén több mint hatvan országban több százezer ember vesz részt az egynapos vásárlási szünetben. Mottója az volt: Ami elég, az elég! Azóta egyre több ország vette át a Ne vásárolj semmit! napot.
Manapság lételemünk a fogyasztás: egyfolytában pénzünket költjük, vásárlunk, legalábbis azon törjük a fejünket, mit és hol érdemes megvásárolni. Időnknek egyre nagyobb részét emészti fel a bevásárlóközpontokban tanyázás, a boltok közötti járkálás, a hirdetési újságok átnyálazása, vagy épp termékinformációk hajhászása az interneten.
A vásárlásfüggést vagy kényszeres vásárlást egyre inkább szenvedélybetegségként tartják számon. Becslésesek Magyarországon ez a népesség mintegy 5%-át érinti, de a nők jó harmada lehet veszélyeztetett.
Az életben sok örömforrás van még, a boldogságot nem a boltokban árulják.
Forrás: Internet
s.k.