Magyarpolány sváb falu volt – úgy, mint Budaörs. Abban is hasonlít, hogy Passiót játszanak – ők minden nyáron, mi, budaörsiek, sajnos sokkal ritkábban. Mindenképpen látni akartuk a hat stációs keresztutat és az Europa Nostra díjjal kitüntetett Petőfi utcát.
Magyarpolányban nemcsak a házak műemlék jellegűek, hanem a településszerkezet is. A Petőfi utcát az Országos Műemléki Felügyelőség 1968-ban 46 házzal népi műemlékké nyilvánította, műemlékeinek megőrzéséért és ápolásáért a közösséget 1993-ban Europa Nostra -díjjal jutalmazták.
Mi a helyi tájházat tekintettük meg, ahol valamikor több generáció is együtt élt. A kitelepítési emlékműnél is megálltunk, majd kis hídon keresztül elsétáltunk a Szent László templomhoz a stációdomb aljába. A templom 1761-től 1773-ig épült, az egyesített zirci és heinrichaui (sziléziai) cisztercita apátság építtette. Most éppen külső renoválás zajlik, de a mennyezeti freskók is komoly restaurálást igényelnének. Német és magyar nyelvű szenténekekkel búcsúztunk a templomtól.
Sajnos a Passiójáték előadásai ottlétünkkor már éppen lezajlottak, kedves idegenvezetőnk elmondása alapján azonban elképzeltük, amint Jézus megformálója jön le a lépcsőkön…
És természetesen szinte mindannyian felmentünk a „pihenőkkel”, a stációkkal tagolt 173 lépcsőfokon a neogótikus stílusban épült Szent Szűz kápolnához.
A több évszázada híres hungarikum, a herendi porcelán előállítója, a Herendi Porcelánmanufaktúra volt következő állomásunk. Itt az 1826. évi alapítása óta hagyományaikhoz hűen készítik a kézműves remekműveket. Mi is láthattuk, hogy munkálják meg a nyers porcelánmasszát, hogy készül egy porcelánkép, hogy dolgozik a festőecset. A kiállítás csodálatos, a rendelkezésre álló idő alatt be sem fogadható ennyi szépség. A herendi porcelán a Magyar Örökség része! A belépőjegyhez tartozó kávémeghívás során valódi herendi porcelánból szürcsölhette ki-ki a maga kávéját vagy teáját…
A világ porcelánból
Finom menü-ebédünket a Márkói Csárdában fogyasztottuk éppen, amikor „leszakadt az ég” és hatalmas zápor öntötte el a környéket. Mire azonban végeztünk, az eső elállt és ezután már egészen hazáig egy csepp sem esett. (Lehúzta a Balaton, jegyezte meg hajmáskéri vendéglátónk.)
Hajmáskér – a Monarchia legnagyobb tüzérlaktanyája. I. Ferenc József utasítására a birodalom legnagyobb tüzérségi kiképző bázisa és laktanyája lett. 1911-re készült el, és nem csak Közép-Európa legnagyobb lőterének adott otthont, hanem még víztorony, lovarda, kórház, templom, vágóhíd, iskola, sőt színház is akadt a területén! Az épületeket idilli park vette körül és egy mesterséges tó is volt az épületkomplexum mellett, melyen kis fahíd ívelt át… A szovjet megszállás alatt is hatalmas katonai bázis volt, úgy hallottuk, hogy az innen hazarendelt katonákat külön átszoktató táborba kellett vinni, hogy a jóból újra átszokjanak az otthoni körülmények közé.
Ma a komplexum nagy része siralmas állapotban van: a volt parancsnoki épület már majdnem romokban, alig megmenthető. A valamikori orosz tiszti lakások állnak mellette, amelyeket összkomfortosítottak és most magánemberek használják.
A helyi önkormányzat nem tud megbirkózni ilyen nagy feladattal. Néhány épületet rendbehoztak, mi a volt fogadóépületben jártunk, amely ma közérdekű muzeális kiállítóhely. A hajmáskéri művelődési ház igazgatónője kalauzolt bennünket, és a főleg szovjet katonai emléktárgyakból álló kiállítás mellett büszkén mutatta a kézműves gyerekszakkörök alkotásait is.
Öskü ősi kerektemploma volt hazafelé vezető utunk utolsó állomása. Építésének pontos adatairól nem sokat tudunk. Az biztos, hogy a település már a római korban is létezett, ezt ásatások bizonyítják. Az Aquincumot és Savariát összekötő híres római hadiút is itt húzódott, egy feltételezett őrtorony társaságában, aminek a romjaira az Árpádok korában román stílusú kerek kápolnát építettek.
A mai kerek templom Sztárai Antalnak és feleségének, Batthyányi Franciskának köszönhetően nyerte el mai formáját. A tetőszerkezet jellegzetes félgömb formája a török eredetet sugallja az érdeklődő számára, de ez téves feltételezés. Ma nagyobb ünnepekkor tartanak benne katolikus istentiszteletet.
Miután sebtében előkerítettük a kulcsot és egy készséges mesélőt, be is tudtunk menni az egyszerű kápolnába. Ezután már tényleg nem álltunk meg Budaörsig.
Várak, templomok, kolostorok, paloták, porcelán és hadászat…Volt miről emlékeznünk hazafelé. Újra megismertünk néhányat hazánk és történelmünk csodáiból. Köszönet a szervezőknek és a minket mindig mindenhol kedvesen fogadó helyi vezetőknek!
Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
– mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!
(Gérecz Attila: Boldog Özséb himnusz – részlet)
SzK
Beszámoló az ELSŐ NAPRÓL
Beszámoló a MÁSODIK NAPRÓL
