Hogyan vélekedett a hiedelmekrõl Bonomi Jenõ, a Budai hegyvidék néprajzi kutatója a múlt század 30-as éveiben?
„A szokások és hiedelmek már csak az öregek emlékezetében élnek. Ha sírba szállnak, eltûnnek ezek az utolsó maradványok is, mert a fiatalság nem igen érdeklõdik a babonák iránt. Az egykor még csendes falvak egy világváros közelében vannak. Az egyre erõsbödõ városi befolyás hatására a népszokások egyre kihalnak.” Majd késõbb így ír: „Oktalan dolog a népet hiedelmeitõl, szokásaitól megfosztani.”
Sok mondás maradt fenn az idõjárással kapcsolatban, hiszen az jelentõsen befolyásolta a mezõgazdasággal foglalkozó eleink életét. Ebbõl válogattam egy csokorra valót.
Ha nagy vihar közeledett, akkor meghúzták a harangot, hogy „elharangozzák”, elûzzék a veszélyt. Az asszonyok szentelt virágokat dobtak a tûzre, ugyanezzel a céllal. (A virágokat, koszorúkat az Úrnapján vitték haza és a padláson õrizték.)
Ha az esküvõi menetet elérte egy esõ, akkor ezt mondták: A menyasszonynak szerencse hull az ölébe.” Ha télen házasodtak, akkor:”Ahány hópihe, annyi jaj és baj!”
Ma is ismert szólás:Ha Katalin kopog, akkor a karácsony locsog.(Ez az idén nem jött be.)
Márton fehér lovon jön. Ezt akkor mondták, ha november 11-én esett a hó.
Korai égzörgés –késõbb éhínség.
Eleink féltek a szellemektõl, a boszorkányoktól. Luca napja idején, amikor a boszorkányok esetleg megjelenhettek a háznál, forró zsírt öntöttek az istálló falára, hogy elûzzék a hívatlan látogatókat.
Szilveszterkor a gyerekek egy székrõl beugorhattak az ágyba, így az új esztendõbe ugrottak.
Az újév elsõ napján ügyeltek, hogy semmi olyat ne tegyenek, ami befolyásolhatná az egész évi szerencséjüket. Reggel elõször férfivel találkozni – szerencse, öregasszonnyal-szerencsétlenség. Ha a cigányok vagy a kéményseprõ jön szerencsét kívánni, az jó jel.
Az újévtõl vízkeresztig nem szabad nehéz, megerõltetõ munkát végezni. A kiteregetett ruha súlyos következményekkel járhat: ahány darab lóg a kötélen, annyi állat fog elpusztulni az istállóban.
Szerelmi babonák közül az ólomöntést és a gombócfõzést, benne férfinevekkel, Bonomi szerint a városból hozhatták be. Eredeti budaörsi szokás volt, hogy Szt.Tamás napján a lányok megrugdalták az ágy lábát, elmondták az ide illõ versikét, és abban a meggyõzõdésben aludtak el, hogy álmukban meglátják a jövendõbelijüket. Ha este egy lány a kamrából behozott egy öl fát, és az páros számú volt, akkor biztosra vehette, hogy a következõ évben férjhez megy.
Ki-ki vérmérséklete szerint viselkedik, ha fekete macska megy át elõtte az úton, attól tartva, hogy az szerencsétlenséget jelent.
Még gyermekkoromban hallottam azt a közmondást, hogy „Sok jó ember kis helyen is elfér.” Akkor nekem az annyira megtetszett, hogy 60 év után is emlékszem a személyre, aki mondta (osztálytársnõm anyukája) és környezetre, ahol elhangzott.
(folytatjuk)
s.k.
