Harta a Duna-Tisza Közének nyugati felén helyezkedik el, a Budapest-Baja útvonalon. Földrajzilag a solti síksághoz tartozik. A "Harta" szó a német hart (kemény) melléknévbõl származik, mert a 18. század elején idejött német telepesek kemény fekete földet találtak itt.. 1840-tõl a második világháborúig több mint 40 asztalos és bútorfestõ élt és munkálkodott Hartán. Harta az egyik legjelentõsebb bútorfestõ központ lett Magyarországon. Az új hazának a befolyása és a magukkal hozott ismeretek egy jellegzetes bútorkultúrához vezettek.
A bútorokat puhafából és keményfából készítették. A legkorábbi festett bútorok az 1800-as évek elején készültek el. Jellemzõ rájuk, hogy barnára voltak flóderozva. Ez egy technika, amellyel a fa erezetét utánozzák. A bútorok csak egy kis részét díszítették virágmintával, általában a betétek voltak ezek. Ezeket a betéteket kékre színezték és tulipánokból álló virágkelyhekkel borították. Ezek a minták nagyon szépek és egyszerûek voltak. A díszítéssel a jómódú megrendelõk a gazdagságukat akarták hangsúlyozni. A barna alapszín eltûnt, minden kék lett és apró mintákkal borított. A hartai színek és motívumok kedveltek az egész világon. A 19. században készült bútorok nagyon szépek és igényesek, ami kiváló mintaként szolgál a mai festõk számára.
A kiállítás megtekintése után a hartaiak kínálatából a híres kolbászt és sajtot kóstolhattak a vendégek. Sõt, a Harta Gyöngye nevû palackozott, enyhén lúgos természetes ásványvízibõl is hoztak. A budaörsi asszonykör édes és sós süteményekkel kedveskedett a vendégeknek.
A kiállítás május végéig tekinthetõ meg.
s.k.
fotó:wein
