Vád- és védõbeszéd (1933)
Én, Mécs, Isten szavának trombitája
s mint költõ, élõ lelkiismeret:
szétkürtölöm most minden égi tájra,
hogy vannak züllött ifjú emberek,
kikbõl nem lesz se szent, se honfi hõs!
S e fiúkért valaki felelõs!
A kis királyfit rajongástul égve
nagy mesterek védték a bûn elõl,
grófok, bárók s a pápa õszentsége
is érdeklõdött hogyléte felõl
– s ezekre nem vigyázott lelki csõsz!
E fiúkért valaki felelõs!
E fiúknak nem volt gyerekszobájuk,
hol mese-forrást rejtnek a zsaluk,
lakásuk volt egy rossz szagú muszáj-lyuk,
hol több család csókolt, pörölt, aludt!
Vagy ólban nõttek s rájuk tõrt az õsz.
E fiúkért valaki felelõs!
Vagy mûhelyekben, forgáccsal, csirizzel
kavart habarcs volt álom-malterük.
Az ételükben ember-jóság-ízzel
nem találkoztak, bár az ég derût
szült, mert Istennel viselõs!
E fiúkért valaki felelõs!
Pofozta õket mester, gazda, béres
s rugdalta a kikent, kifent segéd:
sokszor volt lelkük s hátuk alja véres,
bõrük tetveknek vacsora s ebéd.
A csontjuk vitriolos s nem velõs.
E fiúkért valaki felelõs!
Csak ezt hallották mindég: „te gazember”,
s ha többen voltak, akkor: „csõcselék”,
irigy ebek a dús koncokkal szemben
s a háborúban ágyútöltelék!
Üvöltni kell, bár közhely, ismerõs:
e fiúkért valaki felelõs!
Nem tudnak semmit õk a Bibliáról
s hogy van Madách, Faust, lélek-asztagok!
S csak annyit tudnak az Isten fiáról,
hogy elítélt minden gaz gazdagot!
Kinél szurony s arany van: az erõs!
E fiúkért valaki felelõs!
Rothasztó testi-lelki rossz koszokból
nem hámozta ki senki kincsüket
s zenghet a jóság száz angyal-torokból,
fülük az ég szavára már süket.
Szívük gennyes, szemük nézése bõsz.
E fiúkért valaki felelõs!
Ezeknek az lesz majd a messiásuk,
ki forradalmat, pénzt és nõt ígér,
a Múlt hulláján tánc lesz, kurjongatásuk
világ-lángok között a Holdig ér.
Jön a Halál, a mindent elnyelõs:
ítélet lesz s valaki felelõs!
Mécs László, aki egy személyben volt magyar premontrei szerzetes, költõ és lapszerkesztõ, Hernádszentistvánban született 1895. január 17-én, s Pannonhalmán halt meg 83 éves korában, 1978. november 9-én. Élete jelentõs részét Felvidéken és Kárpátalján töltötte. Középiskolai tanulmányait Kassán végezte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakos hallgatója lett. 1914-ben kérte felvételét a premontrei rendbe. 1918-ban szentelték pappá Jászóváron. A felvidéki premontrei gimnáziumok megszûnése után egy ideig jászóvári könyvtárosként, majd 1920-1929 között nagykaposi plébánosként mûködött. 1923-ban megjelentette elsó verseskötetét, benne a mûvészi hitvallását (ars poetikáját) is kifejezó Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld címû versét. Aztán megkezdte híres elõadókörútjait, amelyek nagy-nagy népszerûséget szereztek neki. Hangosan ünnepelték a nagyszerû kiállású és impozáns megjelenésû, zengõ, bariton hangú lírikust mindenütt.
1930-ban rendfõnöke Királyhelmecre nevezte ki plébánosnak. 1935-ben Erdélyben tett rendkívül sikeres elõadói körutat, majd jelentõs elismerést szerzett franciaországi (párizsi) és Benelux-államokbeli szavalóestjein. A II. világháború befejeztével, 1945 után gyakorlatilag elhallgatott, illetve elhallgattatták. 1953-ban „többszörös röpiratok terjesztése" vádjával 10 évi börtönbüntetésre ítélték. Három év múlva, 1956-ban hátralévó büntetésének elengedésével kiszabadult és rehabilitálták. 1957-tõl újra lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. 1978-ban Pannonhalmán ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját, s nem sokkal késõbb elhunyt. Hagyatékát ma a pannonhalmi bencés közösség gondozza.
Verse Hitlerrõl:
Imádság a nagy Lunátikusért címû költeménye (Vigilia, 1945 február) nagyon merész hangvételû, Hitler-ellenes vers volt. Hetényi Varga Károly neves kutató találta meg a berlini külügyminisztérium levéltárában a vers fotókópiáját: Pamphlet gegen den Führer – ez olvasható azon a feljelentésen (1942. március 31-i keltezéssel), amelyet magához Ribbentropp-hoz, a Német Birodalom külügyminiszteréhez terjesztettek fel. A német kormány kérte Mécs kiadatását. Ez az auschwitzi haláltáborba küldését jelentette volna! Az akkori magyar igazságszolgáltatás mentette meg õt. Elõállították ugyan Mécset, volt látszatra egy kihallgatás is, amelyen az ügyész rákérdezett a lényegre: kirõl is szól ez a vers? Mire Mécs László szellemesen így felelt: „Sem a hõsök, sem a szentek nem normális emberek". És ezzel levették a feljelentést a napirendrõl…)
((Forrás: keresztenyszo.verbumkiado.ro/archivum))
