2018 augusztusától lehetett pályázni a Pest megye területén mûködõ helyi piacok fejlesztésére. Rendelkezésre állt 2 milliárd Ft. Egy-egy település maximálisan 150 milliót kaphatott. Nálunk öt éve mûködik a Gazdapiac, nem éppen méltó körülmények között, szinte csak provizórikus jelleggel, de a látogatottsága indokolja, hogy szükséges!
Budakeszi 100 milliót nyert. Errõl, és a kapott pénz majdani felhasználásáról számolt be a televízióadásban a polgármesterasszony.
Budaörs nem pályázott.
Nem pályázott annak ellenére sem, hogy a kertbarátok képviseletében felkerestem a városvezetést, és a busz végállomás rekonstrukció kapcsán tolmácsoltam a kertbarátok javaslatát, vonjuk össze a két témát és pályázzunk! Akkor azt a választ kaptam, hogy már a bizottság döntött, a közbeszerzési eljárás megindult a mintegy 300 millió Ft-os beruházásról. Ezt az összeget, már csaknem 500 millióra növelve végül a mostani testületi ülés elfogadta.
Budaörs adottságai folytán nem rendelkezik fõtérrel. Irigykedve járjuk be, a sokszor kisebb, szegényebb települések tágas, virágos, zöld fõtereit, ahol megtalálható a hetente többször is mûködõ piac mellett a kulturált közösségi élet sok-sok feltétele, szolgáltatóházakkal, szaküzletekkel. Nem a legforgalmasabb utat kell lezárni a városi rendezvényeknél, ezzel is élhetetlenebbé téve a túlzott beépítettség miatt is megnõtt gépjármûforgalom által terhelt települést.
Annak idején a városfejlesztési témájú lakossági vetélkedõn, a gyõztes csapatunkban, egy gimnazista fiú ötlete volt a Szilvásnál kialakítható, „úri nevén” intermodális közlekedési csomópont (amit a FÕMTERV azóta már meg is tervezett) és ez azt a célt szolgálná, hogy legyen a város határában közös vasúti- és buszpályaudvar, nagy P+R parkolóval.
A 4-es metró megépítésével számottevõen javult a budaörsiek közlekedési lehetõsége. További javításra azonban szükség van. Nem kellene-e újragondolni a BKV-vel, VOLÁN-nal való együttmûködésünket és netán beállítani több, Kelenföldet megcélzó metróbusz járatot, és csökkenteni a városon átvonuló egyéb járatokat? No, de ez már a szakemberek döntés elõkészítõ elemzését igényli, és nem egy ötgyerekes, ötunokás nagymama okvetetlenkedését!
Sokszor eszembe jut az a párbeszéd, amit a Városháza egyik illetékesével folytattam, amikor a piac, a tanösvény, vagy a Lenz féle hûtõház ügyében kilincseltem:
„- Ne zavarjon minket ezekkel az ügyekkel! Mi, kérem itt dolgozunk!”
Csak csendesen mertem válaszolni:
„- Mi a városban pedig a város érdekében gondolkodunk…”
Ági néni