Gyakran eszembe jut Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban címû költeménye, amiben felteszi a sokat idézett kérdést: – Ment-e a könyvek által a világ elébb? Sokunkban már rég megfogalmazódott a válasz.
Értéknek számított régebben egy lexikonsorozat, vagy egy komolyabb szótár. Megértem, hogy az interneten mindent meg lehet találni. Gyakran élek is a lehetõséggel, de egy 2-3 kötetes regényt nem tudnék a neten elolvasni.
Napjainkban tapasztalható, hogy sokan igyekeznek megszabadulni a könyveiktõl. Persze, annak lehet oka a költözés vagy egyéb tényezõ. Szedtem már ki könyvet a papírgyûjtõ konténerbõl. Városunkban több helyen is van nyitott polc, ahonnan bárki elviheti a neki tetszõkötetet. Ez a jó megoldás, nem a kuka. Például a Városi Könyvtárban, a Mûvelõdési Házban, a lakótelepi Közösségi Házban vihet is, hozhat is bárki.
— Örömmel látom, hogy sok fiatal szülõ látogatja gyermekeivel a könyvtárat. Belõlük lesznek majd az olvasó felnõttek. Jól gondolom? — kérdeztem Csabay Károly igazgató urat.
— Igen, reméljük. Szeretettel köszöntöm az olvasókat. A bevezetõ gondolatokat annyiban pontosítanám, hogy a könyvtárnak feszesen kell gazdálkodnia raktári helyeivel. Ezért nem minden esetben tudunk hagyatékot, már nem használt otthoni könyvtárat korlátlan mennyiségben ajándékba elfogadni. Érzékelem, hogy ez olykor okoz visszatetszést a felajánlóban, és ezt megértem, és igazából nagyon sajnálom. A könyvtárnak azonban korlátosak raktári kapacitásai (minden könyvtár így van ezzel), és ettõl egyetlen könyvtárigazgató kollégám sem tud eltekinteni, így én sem. Lelkileg ez nem mindig könnyû, és ezt belátom, ennek ellenére szíves megértést kérek minden érintettõl ebben a kérdésben.
Visszatérve a kérdésre; igen, Budaörs rendkívül szerencsés ebbõl a szempontból. Fiatal értelmiségi családok látogatják rendszeresen a könyvtárat kisgyermekeikkel, ezt az igényt nagy örömmel szolgáljuk.
— Évek tükrében hogyan változott a látogatottság?
— Állandó maradt. A könyvtárak forgalmi adatai a fenntartóhoz, a szaktárcához és a mi esetünkben a megyei könyvtárhoz is elkerülnek, ahol abszolút független szakmai szempontok alapján állítják elõ a belõlük leszûrhetõ statisztikai mutatókat — és a mi könyvtárunk e tekintetben hosszú ideje stabilitást mutat. Valóban érzékelhetõ a társadalomban és az információhoz jutási szokásokban egy változás, amely a könyvtárhasználat ellen hat. A budaörsi könyvtár azonban szemlátomást ellenáll ennek. Ne tévedjünk: ez nem gyõzelmi jelentés! Csak annyit mondtam, hogy álljuk a sarat.
Hogy illusztráljam: van a frontnak olyan szakasza is, amely szemlátomást megadja megát az említett nyomásnak. És ez a folyóirat-olvasás. A közkönyvtárak folyóiratolvasó-termei mondjuk tíz évvel ezelõtt még tele voltak; ketten-hárman vártak mondjuk a Népszabadságra vagy a Magyar Nemzetre, avagy a HVG-re vagy a Demokratára. Ma — miközben egyre kevesebb a nyomtatott periodika — a papíralapú folyóiratok olvasása, mint olvasási kultúra alábbhagyott. Kevesebben olvasnak. És nálunk, Budaörsön is így van ez.
— Igazgató úrnak mit jelent a könyv.
— Személyes, nem (annyira) szakmai választ adva: Egyetlen gyerekként sokat olvastam. Édesapám — aki szintén könyvtáros — fontosnak tartotta a könyvek szeretetét, rendszeresen olvasott fel nekem. (Bevallom, ebben én magam már nem vagyok olyan jó, mint amilyen õ volt.) Ezek az emlékeim az õ felolvasásairól azt hiszem, holtomig elkísérnek. Gimnazista koromban nagyon szerettem a verseket, József Attila-kötetemet a kívánt helyen egybõl nyitottam, nem kellett hátralapozni a mutatóért. Pilinszkyvel voltam még így. Szerettem a novellákat. A nagypróza kicsit késõbb szólított meg; ifjúkoromban nehezen emészthetõnek ítéltem. Egyetemi éveim alatt ébredtem rá, hogy micsoda érték egy jó szakkönyv. Szakmai monográfiáimat rongyosra hajtogattam, firkáltam, jegyzeteltem. (Ebben össze is különböztünk Édesapámmal, aki ezt a bánásmódot igen-igen rosszallotta.) Szeretem a papíralapú információt, ma is sok könyvet használok, füzetekbe, papírra jegyzetelek. Tanárként — alkalmanként oktatok is — táblánál krétával vagy filccel szeretek dolgozni; a projektoroktól idegenkedem. (Na, nem nagyon, csak kicsit.
— Milyen sorsa lesz a könyveknek 20-30 év múlva?
— Ez inkább szakmai kérdés. A mi szakmánknak, a könyvtárosságnak mindenekelõtt az a feladata, hogy az információk rendezetlen halmazából rendszerezett információt állítson elõ a könyvtárhasználó közönség számára. Eközben az információt hordozó eszközök természetesen változnak, az agyagtábláktól az e-bookig, az alapfeladat azonban nem változik. A hordozók többnyire tárgyak, amelyeket a könyvtár elõször gyûjt, feltár és õriz. Amikor Klimó György pécsi püspök 1774-ben Magyarországon elsõként nyilvános könyvtárat nyitott meg, a gyûjtés és az õrzés mellett a könyvtár akkor új feladatát fogalmazta meg: a hozzáférhetõvé tételt. Ennek nyomós oka 1774-ben (egyebek mellett) az kellett, hogy legyen, hogy egy komolyabb könyv akkora érték volt akkor, mint ma egy jobb autó. Nem volt remény rá, hogy az érdeklõdõk széles körei meg tudjanak vásárolni annyi könyvet, mint amennyire — mondjuk tanulmányaikhoz — szükségük van. Ha nem is ennyire kiugró mértékben, de a kölcsönkönyvtárnak ez a gazdaságossági funkciója a mai napig megmaradt. Az egyik korábbi kérdésre válaszolva említettem, hogy a könyvkölcsönzés (továbbá a CD- és DVD-kölcsönzés) nem csökken könyvtárunkban. Egyszerûen szólván: ennek egyik oka az, hogy a kölcsönzés olcsóbb, mint a vásárlás.
A Gutenberg-féle könyv után olyan hordozó lépett fel az információforgalomban, amelynek az az újdonsága, hogy megszûnt a példányfogalom. A digitális média másolható. Raktározása gyakorlatilag nem okoz gondot, nem úgy, ahogyan a könyveké. Bárkinél ott lehet, anélkül, hogy akitõl kapta, annál már ne lenne ott. A szerzõi jogi szabályozást is meglehetõsen nagy pofonként érte ez az újdonság, és a jogalkotás, ahogy látjuk, lohol az események után. Mindegy. Valahogy majd rendezõdik.
A könyvet — akárcsak az agyagtáblákat — minden bizonnyal egy idõ után már csak a múzeumok üveglapjai mögött fogjuk tudni megcsodálni. A könyvtár viszont továbbra is szolgáltatni fog: rendezett információt egy meghatározott információs térben az interneten (ha internet lesz még az az eszköz, amelyen kapcsolatot tartunk majd), a könyvtárosok home-office munkában végzik majd a megfelelõ feltöltéseket… sokféléképpen alakulhat. A könyv eltûnhet. No, nem 20-30 év múlva, akkor még lesz könyv; de késõbb. Egyvalami nem tûnhet el: az ember, aki tanulni, szórakozni, mûvészi élményt szerezni akar az olvasás révén.
Köszönöm a beszélgetést.
s.k.
