Úgy gondoltuk, hogy az alábbiakban nem házassági tanácsokat kínálunk a jegyeseknek, nem a jó házasság titkait firtatjuk, hanem olyan témával foglalkozunk, ami megítélésünk szerint legalább annyi embert érdekel: vajon van-e esély egy halódó félben lévõ, hosszú ideje tartó házasság újjáélesztésére? És meddig érdemes menteni a menthetõt? Van, amikor az elhidegülést az életközepi válság okozza, de az is gyakran elõfordul, hogy a felnövõ és kirepülõ gyerekek hagynak túlságosan nagy ûrt maguk után.
Nem tudom megállni, hogy bevezetõként ne idézzem Simone de Beaubovoir A megtört asszony címû könyvének néhány sorát (a könyv elolvasását szívbõl ajánlom olvasásra mindenkinek). Azt írja: "Olyan büszke voltam a házasságunkra: ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hûség elvét! Romokban a mintaszerû házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek…”
De folytassuk a témát Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete demográfusának szavaival, aki egy elõadásában a házasságok és válások statisztikai adatait elemezte. Megtudhattuk, hogy a rendszerváltozás után a házasságkötések száma jelentõsen csökkent, és ez az állapot sokáig stagnált. De az elmúlt évtizedben megfordult a kocka: 2010 és 2016 között a korábbiaknál 46 százalékkal több házasságot kötöttek, és – bár az élettársi kapcsolatok elfogadottabbak lettek -, a fiatalok többsége mégis a házasságot tartja a legmegfelelõbb és legkívánatosabb együttélési formának. Ami viszont nagyon érdekes: a válások egyharmada ma már a legalább húsz éve fennálló házasságoknak vet véget! Ezeknek a házasságoknak 90 százalékában van közös gyermek, amibõl levonható az a következtetés, hogy sokan addig vártak a végsõ kenyértöréssel, amíg el nem engedhették gyermekeik kezét… Csökkent ugyanakkor a válások elfogadottsága, de ugyancsak érdekes módon egyre többen gondolják azt, hogy nem mindig a válás jelenti egy rossz házasságra a kizárólagos gyógyírt.
Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta (szeretetbõl sokan kapcsolatdoktornak nevezik) tapasztalatai is alátámasztják a népességkutató adatait. Saját tapasztalatai alapján állítja, hogy az elmúlt két évben egyre több õsz hajú pár fordult hozzá megerõsítésért. Olyan házastársak, akiknek saját erejükbõl sikerült eltemetniük a házasságukat abban a formában, ahogy addig létezett, majd közös erõvel lefektették az általuk élhetõnek tartott házasság alapjait. Nem új társat kerestek (amivel általában sikerül a régi, rossz sémáikat átörökíteni egy második kapcsolatba), hanem addigi házastársukkal együttmûködve formálták újra kapcsolatukat.
De nem mindenki képes erre. Van, amikor túl sok a fájdalom, túl sok a félelem, és nincs közeledés. De ha a válást fontolgató párok párterápiát kezdenek, az sokat segíthet nekik abban, hogy képessé váljanak házasságuk rögzült, rossz mintázatait számba venni, tudatosítani, és ilyenkor a felszínre hozódnak valódi vágyaik is. A terápia során elõbb megvizsgálásra kerül: milyen forgatókönyv szerint veszekednek és mi az igazi, valódi tétje a vitáiknak? Mihalec Gábor szerint nem a kerítés színe az igazi tét ilyenkor, hanem a feleség részérõl általában az, hogy kiderüljön: az õ szava is ér-e annyit, mint a férjéé… A férfi részérõl pedig az, hogy kicsikarja feleségébõl a tiszteletet. „Amikor megtanulnak megfelelõen kommunikálni egymással – mondja a teraupeta – arra is rájönnek, hogy hatalmukban áll befolyásolni a kapcsolatukat. Amikor ezt is megtapasztalják, már csillog a szemük, és tudják, hogyan kell szólni egymáshoz, ha azt a reakciót szeretnék látni, amit szeretnének.”
„Ilyenkor az átdolgozandó területek egyike a szeretet és a szerelem fogalmáról alkotott mítosz” – hangsúlyozta a szakember. „Azt gondoljuk, hogy a szeretet elsõsorban érzelem. Pedig ha belegondolunk, akkor látjuk, hogy az élet számos területén mi magunk sem akként éljük meg.” Példának hozta fel, hogy amikor a gyermekünk éjféltájt azzal fordul hozzánk, hogy segítsünk neki megoldani a házi feladatát, de nincs túl nagy kedvünk nekilátni egy fogalmazásnak, mégis erõt veszünk magunkon és megtesszük. Miért? Mert elkötelezettek vagyunk mellette, mert gondolunk a következményekre, mert nem akarjuk õt magára hagyni. De ez nem csak a szülõk-gyerekek kapcsolatában van így, hanem a házasságban is! A szeretet elsõsorban döntés kérdése, a döntéseink a cselekedethez vezetnek, és még ott is segíti az érzelmek újraszervezõdését.”
Mihalec Gábor cáfolta azt a hiedelmet, hogy jobb válni, mint együtt maradni, mert ami nem megy, azt nem kell erõltetni. Õ határozottan azt vallja hosszú párkapcsolati szakértõként, hogy higgyük el: a következõ házastársunk sem lesz jobb, mint az addigi. A statisztikák is ezt támasztják alá: nagyobb eséllyel és sokkal hamarabb válnak el azok, akik újraházasodtak. Életfeladatról van szó ugyanis: amit az egyik helyzetben nem tanulok meg, azt az élet elém hozza egy következõben – mondja. – Vagyis ugyanazt visszük át egyik kapcsolatból a másikba, amit megszoktunk. Szerinte az elhidegülés különbözõ stációiért is mindenki saját maga felelõs. „A vágy, hogy valaki mást vonzzunk be az életünkbe, egy kicsiny magból terebélyesedik hatalmas fává, ám csak azután váltjuk tettekre a vágyainkat, ha elidõzünk felette, narratívát faragunk és ha elképzeléseinket színesre festjük. Hogy mi ennek az ellenszere? Egyszerû! Legyünk becsületesek önmagunkkal. Nem kell mindennel odafordulni a házastársunkhoz, ha egy intim álomban valaki más jelenik meg elõttünk. De az már a mi felelõsségünk, hogy miként gondolunk erre késõbb! Elengedjük-e? De higgyük el, igen nagy hatékonysággal ki lehet gyomlálni a vágyálmokat már az elején. Csak akarni kell…”
A szakember szerint a házasság nem terem magától, ahogy egy magára hagyott kertben is csak a gyomok burjánoznak el. „Sokszor kifakadunk: nekem ez nem elég, én többre vágytam, én nem erre szerzõdtem – fakadunk ki. Én, én, én…? Bizony jó, ha ilyenkor felébred bennünk az önfegyelem, ez a fontos erény, ami a sportban és az üzleti életben egyaránt nélkülözhetetlen. És nincs ez másként a házasságban sem! Nem felejtsük el: önfegyelem!”
Mihalec Gábor azt is melegen ajánlja, hogy érzelmileg felfokozott állapotban soha ne hozzunk hirtelen döntést, csak azért, hogy a nyomástól szabaduljunk. „Eleinte az érzelmeink talán nem támogatnak abban a döntésünkben, hogy tegyünk meg mindent a házasságunkért, ahogy a dohányosnak is nehéz megállni, hogy ne szívja el a következõ szál cigarettát. De tartsunk ki magunk mellette, és tegyük rendbe a dolgunkat, akkor is, ha eleinte még nem a szívünkbõl jön. De ha kitartunk, azt is megtapasztaljuk, hogy hamarosan ismét belsõ késztetésünkké válik, hogy újra megsimogassuk társunkat.”
A terapeuta nem engedi el könnyen a párokat. Mindent megpróbál, megtesz azokért, akiknél érzi, hogy már mind a ketten felismerték, hogy a házasságuk még nincs végveszélyben, még megmenthetõ. Persze az is elõfordul, hogy már túl mélyre hatoltak a fájdalmak, túl nagy távolságra kerültek egymástól a házasfelek. Ilyenkor az együttmaradás nagyobb veszélyt vagy fájdalmat jelent, mint a különválás. De ha szülõkrõl van szó, akkor is el kell jutniuk legalább egy jó munkatársi kapcsolat szintjére, hiszen a gyerekekkel kapcsolatos közös ügyekben egy életen át együtt kell mûködniük. Ott kell lenniük gyermekeik születésnapján, ballagásán, esküvõjén, ilyenkor találkozni fognak. Sok kérdésben közösen kell dönteniük és közös felelõsséget kell vállalniuk. A szakember hangsúlyozta: „Nincs az a válságos helyzet, amiben Isten elhagyna minket, még egy elvált keresztényt sem. És gondoljunk arra is: Isten maga is átélte a válás tragédiáját. De mégis õ az újrakezdések Istene …”
R. V.
