Tóni fiatal legényke volt, amikor 1946-ban kitelepítették szüleivel, testvéreivel, népes rokonságával.
-39-en voltunk együtt a marhavagonban. –emlékezett. – Bennünket Öhringenben szállítottak le, a vonat másik felében lévõ budaörsieket tovább vitték Künzelsauba.
De ne szaladjunk annyira elõre az idõben. Az Osztfalk-Hedenetz házaspár öt gyermeket nevelt. Az édesapa kéményseprõ volt a fõvárosban. Régen úgy tartották, hogy aki kéményseprõt lát, annak szerencséje lesz, ezért mindenki örült az apjának. Földet is mûveltek, szõlõt a Frankhegyen és a Pistályban, kukoricát a Csíki dûlõben, krumplit, takarmányrépát a Törökugratónál. Minden évben két disznót vágtak, mint akkoriban a legtöbbi család.
-A Michelberger nagymamámnak segítettem a barackot bevinni a Nagyvásárcsarnokba. Mamának elöl- hátul egy –egy kosár húzta a vállát. Gyalog mentünk végig, már korán reggel, hogy 6 órára odaérjünk.
A fiút vallásos családja papnak szánta, sokszor szó esett errõl. Tóni hajlott is rá. Beiratkozott a budafoki Premontrei Szent István Gimnáziumba. A többi tantárgy mellett szorgalmasan tanulta a latint. A történelem azonban átírta a terveit. Németországban elõször pásztor lett, nyájat legeltetett. Jézus volt a „jó pásztor”. – erre gondolt. Késõbb, amikor asztalosnak tanult, akkor meg az lebegett a szeme elõtt, hogy Szent József is asztalos volt.
Teltek az évek, a fiatalember családot alapított. A néhány évvel ezelõtt elhunyt feleségével harmonikus házasságban éltek. Öt gyermekük született, ma már tizenegy unoka és nyolc dédunoka boldog Ópája. Az utódok a közelben élnek, a legtávolabbi 50 km-re..
Fiatalon futballozott a helyi csapatban, késõbb már õ nevelte az utánpótlást, bíróként vezetett mérkõzéseket. Felesége mindig a segítségére volt. Közel 30 évig takarította az öltözõket, mosta a fiúk mezét, rendben tartotta a felszerelést.
Aztán Osztfalk Antalt megválasztották polgármester helyettesnek. A fia most is ezt a tisztséget tölti be egy közeli településen.
-1966-ban jöttem elõször vissza, látogatóba Budaörsre, azután többször is. A családom is szívesen jött mindig velem. Az itthoni rokonság eléggé szétszóródott. A születésnapomra érkeztek Pécsrõl, a Balaton mellõl, Pestrõl és persze, Budaörsrõl. Nagy öröm volt újra találkozni. Ha az egészségem engedi és a Teremtõ is úgy akarja, akkor a 89-et is itthon ünnepeljük.
s.k.
