Teleki Pál is kapott szobrot Lengyelországban

2020-11-20 | Budaörs
Az egyik nemzetnek fájdalmat, a másiknak függetlensége visszanyerését hozta az I. világháború lezárásának időszaka, 1918-1920.

A varsói csata előtt” elnevezésű emlékművet leplezték le november 9-én a lengyel városban, Skierniewice-ben. Négy nagy politikus alakját formálják a szobrot, balról jobbra: Charles De Gaulle (akkor a lengyel hadsereg tanácsadója, későbbi francia elnök), Józef Piłsudski marsall, Teleki Pál miniszterelnök és Szymon Petlura ukrán atamán. Az emlékmű a nemzetközi szolidaritást példázza.

„Akkor a lengyelek a magyarokkal, ukránokkal, franciákkal, de a fehéroroszokkal, amerikaiakkal és románokkal, akik szintén szállítottak nekünk muníciót, mindannyian együtt voltak” – mondta a szoborcsoportot leleplező lengyel politikus.

November 11-e Lengyelország függetlenségének nemzeti ünnepe: 1918. november 11-én nyerte vissza a ország 123 év után a függetlenségét. Azon a napon Józef Piłsudski, miután kiszabadult a magdeburgi erődítményből, a Régenstanácstól átvette a katonai hatalmat, majd három nap után a civil hatalmat, hogy végül „a Lengyel Hadsereg főparancsnokaként értesítse a semleges és harcoló kormányokat és nemzeteket” arról, hogy az „Újjászületett és Független Lengyel Köztársaság” visszatért a világ térképére.
(a szovjet bolsevikok előrenyomulását megállító győztes visztulai csata, 1918 augusztusa után, amely Nyugat-Európát is megmentette a kommunista „világforradalomtól” – a szerk.)

(Több forrásból)

SzK

Megosztás