Ugye emlékezünk még fiatal korunkra,amikor zokon vettük a bennünket ért esetleges szemrehányásokat, hogy figyelmetlenek vagyunk és nem vesszük észre a tömött buszon az idősebb embereket azért hogy adjuk át az ülőhelyünket. Bizonyára emlékezünk azokra a szúrós pillantásokra, vagy megjegyzésekre, aminek utána azonnal felugrottunk és hellyel kínáltuk az idősebbeket?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, emlékképek kavarogtak bennem, amikor a napokban egy fiatal lány illedelmesen felállt, és hellyel kínálta a buszra felszálló idős hölgyet. Tessék leülni mondta kedvesen, de az ülés, amiről felpattant továbbra is üres maradt. Nem, köszönöm mondta, a hölgy és tovább ácsorgott az üres szék előtt. A busz rángatott, egy kicsit fékezett is, aminek következtében a hölgy alig tudta magát megtartani, egyik kezével kapaszkodva másik kezével a botjára támaszodva. Nem tudom mit akart demonstrálni, hogy lám ő még nem olyan öreg, akinek át kellene adni a helyet, vagy röstellte azt, hogy ha leül nehéz lesz felállnia? Lehet. Tulajdonképpen mindkét variáció hihető.
E közben a fiatal lány ott állt a kihűlőben lévő üres ülés előtt, amit az imént kínált fel az idős hölgyek, de mindhiába. A busz tele lett, alig lehetett már férni aztán egy újabb felszálló megörülve az üres helynek leült és ezzel helyreállt a rend.
Ebből az esetből csak annyi a tanulság, hogy ha már egyszer átadta a fiatal lány a helyet, fogadjuk el azt, elismerésünket egy” köszönöm”hálával nyugtázva azt. Visszautasító magatartással ne oltsuk ki az udvariasság felénk irányuló legelemibb gesztusát sem.
Major Edit
