Városunkban öt, egykori megálló helyén emléktáblát találunk a HÉV történetéről. Azokat Budaörs Város Önkormányzata megbízásából a Helvetica Stúdió Kft készítette.Molnár Vilmos kezdeményezésére a Képviselőtestület jóváhagyásával, Kósa Pál, Jakob Bleyer Heimatmuseum, Grósz András, Frank János közreműködésével.Öt megálló, öt helyszín, öt történt magyarul és németül. Az alábbi írást Molnár Vilmos adta rendelkezésünkre.
Budaörs és Budafok (Promontor) bekapcsolása a főváros vérkeringésébe már az 1880-as években felmerült, mivel a dél-budai településeknek a termékeit nem tudták gyorsan eljuttatni a fővárosi piacokra. A Budapest–Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút Rt. (BBVV) által üzemeltetett HÉV első 7,8 km-es szakasza a Ferenc József híd–Gellért tér–Budafok között 1899. szeptember 19-én nyílt meg.
1912-ben Beöthy László miniszter által beterjesztett tervek és költségvetés szerint a jóváhagyást követően, a Budafok forgalmi telep – Budaörs – Törökbálint szakaszt, másfél év alatt sikerült megvalósítani, a hozzá tartozó központi áramfejlesztő teleppel és állomás épületekkel együtt, állami támogatás nélkül. Mindez a szabadba vágyó fővárosi polgár és a szőlő és baracktermelésben nagyhírű helyi gazdák kölcsönös megelégedésére történt
A Budafok–Budaörs–Törökbálint vonal megépítésére 1914-ben került sor. A vonal – a törzsvonalból a budafoki MÁV-felüljáró után kiágazva –, kettős vágányon haladt 13,4 kilométer hosszban, a Kamaraerdő–Budaörs nyomvonalon Törökbálintra. 50 km/h sebességet engedélyeztek a korábbi 30 km/h helyett. A szárnyvonalon nyolc megálló, Kamaraerdőn hurokvágány épült. A nyomvonal kényszer kisajátítása során kétszáz budaörsi telektulajdonost kellett kártalanítani. A budaörsi megállók nevei: MÁV állomás,- Vásártér,- Vasút utca,- Budaörs állomás,- Törökugrató,
Az 1914. június 23-án üzembe helyezett szárnyvonalat 1931-ben felújították. A síneket erősebbekkel pótolták, szabályozták a vágányok egymástól való távolságát,miszerint 4,4 m, az állomásokon 4,5 méternél kevesebb nem lehetett. A sínek nyomtáv 1,435 m. A talpfák alatt legalább 25 cm vastag és 7,2 m széles kavicsrétegnek kellett lennie. Meghatározták az állomások alapterületét, sőt még azt is, hogy minek kell még az állomás körül lenni. Például virágágyaknak, raktárnak, benne 2–3 mázsa kavicsnak, legalább 4 db talpfának, 20 db síncsavarnak, stb.
Amikor még HÉV járt a Baross utcában.
-Az 1937-ben felépült Horthy Miklós (ma Petőfi) híd miatt a Móricz Zsigmond körtéren fontos vasúti csomópontot építettek ki. Új hurokvágány és felvételi épület létesült. Itt lett a BHÉV új végállomása. 1942. december 26-án helyezték üzembe.
A II. világháború alatt a budafoki felüljárót felrobbantották, emiatt az utasoknak Budafok forgalmi telepnél át kellett szállni. A teljes menetidő a két végállomás között egy óra volt. A vágányok a Baross utcában a közúton haladtak, ezért Budaörsön belül a szerelvények legnagyobb sebességét 25 km/órára korlátozták. A Károly király út és Baross utca sarkán lévő 250 négyzetméteres állomásépületben jegypénztár működött. A Budaörs MÁV-állomástól a törökbálinti végállomásig 5 km volt az út, a jegy ára 1,20 forint. A 60 filléres gyerekjegyet úgy adták, hogy a teljes árut hosszában félbe szakították.
– A II. világháború után 1945. május 23-án indult meg újra a Forgalom a Budaörs–Törökbálint közötti 4,3 km-es szakaszon. Az eredetileg kétvágányúnak épített szárnyvonal bal sínpárját az akkori vashiány miatt felszedték és a nagytétényi HÉV bővítésénél használták fel. Ahhoz azonban, hogy ezután is biztonságosan közlekedjen a HÉV és elkerüljék az összeütközéseket, valamilyen megoldást kellett találni. Ekkor szedtek elő egy ősi közlekedésbiztonsági szabályozást, a színes botokat. A rendszer roppant egyszerű és mégis biztonságos. A pályát szakaszokra osztották és minden szakasznak volt egy botja, mindegyiknek más színű. A pályaszakasz használatára pedig csak az volt jogosult, akinél éppen a színes bot volt, amiket a kalauzok cseréltek a kitérőkben. (Ezt a rendszert India egyes vasútvonalain a mai napig használják.) Itt a Budaörs Állomásnál – ami abban az időben a lakott terület határán volt – várták be a szerelvények egymást, ezért a megállót a köznyelv „kitérőnek” nevezte. 1949 szeptemberében a HÉV-et államosították. 1952. január 1- től a dél budai vonalak a Fővárosi Villamosvasúthoz kerültek. A kocsik zöldek maradtak, de táblákkal látták el őket: N = Nagytétény,B = Budafok, T = Törökbálint. A Törökugrató környéke az 50 év alatt, amíg a HÉV közlekedett, gyéren beépített mezőgazdasági terület volt. Budaörsi és törökbálinti gazdáknak földjeik megközelítését, a gyümölcs szállítását könnyítette a Törökugrató (feltételes) megálló, egyben kapcsolatot teremtett a közeli Törökbálint vasúti megálló révén a Budapest–Gyõr–Hegyeshalom vasútvonallal.
A törökbálinti végállomás
A törökbálinti HÉV félévszázadnyi szolgálat után, 1962. december 31-én közlekedett utolsó alkalommal. 1963- ban – részben az autópálya építése miatt –, véglegesen megszüntették ezt a szakaszt. Szerepét csak kis részben pótolja a ma is működő, Kamaraerdő és a budapesti Batthyány tér között közlekedő 41-es villamos.
Különösen nagy tisztelet illeti meg elődeinket, mert a XX. század elején sikerült olyan modern elővárosi közlekedést megvalósítaniuk Budaörsön, amelyhez hasonlóról ma csak álmodozhatunk.
Molnár Vilmos
