• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin 25 éves a Mindszenty Iskola - Prohászka Jánosné visszaemlékezése
2019-07-11 04:44

25 éves a Mindszenty Iskola - Prohászka Jánosné visszaemlékezése

|

Szeretettel Köszöntöm a Kedves Olvasót! Az iskola alapításától kezdve 17 és fél éven át vezettem az iskolát, amíg nyugdíjba nem mentem. Ezért szeretnék a kezdetekről egy-két gondolatot megosztani Önökkel.

 Magyarországon 1948-ban az akkori kommunista diktatúra egy tollvonással bezáratta a felekezeti iskolákat, államosította az iskolaépületeket, feloszlatta a szerzetesrendeket. Az 1990-es rendszerváltás orvosolni akarta ezt a jogtalanságot. Törvényben engedélyezte a nem állami fenntartású, felekezeti iskolák alapítását, és kártalanítási törvénnyel biztosította ennek pénzügyi alapjait. Szentgyörgyvölgyi Zoltán plébános úr 1993-ban megalapította a Szent Vince Óvodát ( az óvoda tavaly volt 25 éves), és 1994-ben úgy döntött, hogy felvállalja az iskolaalapítás nehézségeit is, hogy az óvodából kikerülő gyermekeknek biztosítva legyen a katolikus nevelés. Ezért ünnepli idén a Mindszenty Iskola fennállásának 25. évét. Ezekben az években, egyrészt a rendszerváltás adta lehetőség, másrészt a szülők lelkesedésének hatására, országosan egyre több katolikus iskolát alapítottak. Nem volt ez másként Budaörsön sem. A gyermekeknek az iskolai hitoktatáson való részvétele miatt különböző hátrányokat kellett megélni az iskolában, de ezt a szülők bátran felvállalták. Ezért nem csoda, hogy a szülők nagy örömmel álltak az alapítás ügye mellé. Megalakult az iskolaszervező bizottság is. Szakemberek mellett, nagyrészt olyan szülőkből állt, akik később beíratták gyermekeiket a katolikus iskolába (többek között: Varga Károly és Erika; Szegletes János és Szegletesné Márkus Judit; Komáromi Ferenc, és én is). Hónapokon keresztül szerda esténként éjszakába nyúló munkamegbeszéléseken vállaltuk el a következő heti feladatokat, döntöttünk a fontos kérdésekben. Ilyen feladat volt az iskola pedagógiai programja, a nevelőtestület és a tanulók felvételének módja és ideje. Nem utolsó sorban az iskola neve, névadójának kiválasztása.

 Szentgyörgyvölgyi Zoltán plébános úr engem kért fel az iskola igazgatói feladatának elvállalására. Ez az első pillanatban váratlanul ért, és felelőségteljes döntést kívánt, de átgondolva azt, hogy az iskola szerényen, igen kis létszámmal (2 osztállyal, 3 főállású és 7 óraadó tanárral) kezdi el a működést, ez segített a döntésben. Nem is gondoltam akkor, hogy ezzel a döntéssel 17 és fél évig az iskola életem meghatározó részévé fog válni. A tanárok kiválasztásában, felkérésében segített az iskolaszervező bizottság, akiknek ismerősi köréből kerültek ki az első tanárok. A leendő diákok felkeresésében, megszólításában kimagasló szerepe volt a Szegletes házaspárnak.

Dr. Kaszap László intézte az alapítás és a kártalanítás jogi részét, szerezte be a szükséges engedélyeket. Sajnos az akkor hatalomra kerülő Horn kormány a kártalanítási kifizetéseket - jóllehet a törvény előírta -, 2 évre befagyasztotta. Ez idő alatt az 1. Sz. Általános Iskolában kaptunk két tantermet, ahol egy első és egy ötödik osztállyal kezdtük el a tanévet. A beiratkozás 1994. március 25-én volt. Az első osztály 30 fővel, az ötödik 16 fővel indult, de hatodikban már 25-tel. A következő tanévben nem indult 5. osztály, mert a kártalanítás teljesen bizonytalan volt. A mai posta helyén volt a Szent József ház, oda költözött a 6. osztály, és az Eszében indult az új első. A következő tanévben a mai tornaterem helyén álló családiházat alakítottuk át osztályteremnek. Ekkor három helyszínen működött öt osztályunk. A tornaterem csak több évvel később épült meg, addig különféle megoldásokkal, bérléssel, udvari testneveléssel oldottuk meg ezt a feladatot. Kezdetben sok volt az ellendrukker, de talán többen szorítottak nekünk, és lelkesen dolgoztak, imádkoztak az iskola sikeréért. Nagyon jó volt megtapasztalni az induló osztályok szüleinek bizalmát, a tanárok elkötelezettségét, lelkesedését.  Ez a kemény munka meghozta eredményét: 2-3 év után az iskola jó híre, versenyeken elért eredményei, családias hangulata azt eredményezte, hogy egyre többen jelentkeztek az iskolába. Ez csak fokozódott, amikor elkészült az új iskolaépület. A szülők ajánlották ismerőseiknek, hogy minket válasszanak a leendő elsősök, hiszen az ő gyermekük jól érzi magát, színvonalas oktatást kap, kiemelten figyelünk a hitéletre is. 

Az iskola építése 1996-ban kezdődött. Április 12-én lebontották a mai plébánia helyén álló Erzsébet nővér házát (aki az egyháznak adta ezt a telket), s oda építették fel az új plébániát. Szinte hihetetlen, hogy ez már augusztusra elkészült. Utána kezdődött a régi plébánia részleges bontása és az iskola építése. Ennek a munkának a szervezése, koordinálása Ganter István áldozatos munkáját dicséri. Ezt is rekordgyorsasággal 1997 júniusára lett kész.  Ezen a nyáron kellett berendezni, szeptemberre 8 osztály fogadására méltóvá tenni az épületet. Szeptember elsején nagyon szép ünnepség keretében Dr Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök felszentelte, megáldotta az iskolát. Pár év múlva -a túljelentkezések következtében- kérvényeztem a püspökségen, hogy két első osztályt indíthassunk. Nehezen, de sikerült elérni. A következő években belső átalakításokkal, majd az egyházközség jóvoltából a tetőtér beépítésével tudtuk biztosítani a szükséges tantermeket. Az önkormányzattól is sikerült támogatásokat kérni különböző felújításokra, korszerűsítésekre (pl. iskolaudvar gumiborítása, ablakcsere a volt plébánia részen, a lépcsőházi függönyfalak kicserélése, új kazán és kazánház).  Egy iskola életében nagyon fontos, hogy a működéshez szükséges külső feltételek (épület, udvar, fűtés, tantermek) rendelkezésre álljanak. Azonban még fontosabb, hogy a szép épület mellett jó tanárikar végezze a nevelés-oktatás felelőségteljes munkáját. Elmondhatom, hogy e téren sokszor megtapasztaltam a Gondviselés segítségét. Sok jó, lelkes kollégát irányított az iskolába, akik a szakmai tudásuk átadása mellett fontosnak tartották a tanulók nevelését, lelki életük fejlesztését. Kimagasló szakmai munkájukat dicséri a számtalan tanulmányi versenyeredmény, a jó felvételik. A nevelő munka eredménye nehezen mérhető, de a tanulók szeretete, ragaszkodása, az elballagott tanulók visszajelzései igazolták, hogy a kitartó munka ezen a téren is meghozta gyümölcsét.  Az adódó problémákat közösen meg tudtuk oldani. Szükség esetén többletfeladatot vállalva, az iskola érdekét nézve dolgoztunk. 

 Az iskola életében nagyon fontosak voltak a lelkigyakorlatok, mind a tanulók, mind a tanárok számára. Számomra a nyári lelkigyakorlatok adtak erőt a következő évi munkához. Az eltelt 17,5 évből ezekre is nagyon szívesen emlékszem vissza. Nyugdíjba vonulásom óta a Karizma Alapítványon keresztül igyekszem segíteni az iskola munkáját. Szabadidőmben unokáim nevelésében iparkodom a fiaim és a menyeim segítségére lenni.                 

Prohászka Jánosné


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

A BKCS az Őrségben

Kép: sk, NGy, SzK

A BKCS Szentgotthárdon

Kép: sk, NGy, SzK

A Vendvidéken a BKCS

Képek: sk, NGy, SzK
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön